
Burgonya
Gyógyszerkereső
Kérdések - válaszok
10 hónapos kislányomnak tegnap óta magas láza van és heveny hasmenése. Gyermekorvosunk diétát javasolt. Kérném segítségé...
Ebben az esetben én is sárgarépát, burgonyát, sütőtököt tudok javasolni, és természetesen fogyaszthatóm pürésített változatban is. Szilárd táplálékként kínálhatunk továbbra is zsemlét, de pár szem kölesgolyót vagy bulátát is. Ha már kapott a pici főt...
Ehet-e cukorbeteg rizst és burgonyát?
Ehet, de bele kell számítani a szénhidráttartalmat a napi engedélyezett mennyiségbe.
A keleti tájakon egyre intenzívebbé válik a felhőképződés, de ezzel együtt is ott számíthatunk a legtöbb napsütésre - ezzel szemben elsősorban a nyugati határ közelében tartósabban felhős vidékek is lehetnek. Több kiterjedt csapadékrendszer is halad fölöttünk délnyugatról északkeleti irányba, sokfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, több helyen jelentős mennyiség valószínű. Kiemelten az ország déli és keleti részén nagy méretű jéggel, károkozó szélrohamokkal kísért heves zivatarokra is számítani kell! Zivataroktól függetlenül is egyre nagyobb területen megerősödik az északnyugatira, nyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 30 fok között alakul, de a keleti határ mentén 30 fok fölé is melegedhet a levegő, míg a nyugati országrészben több fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Egy érkező hidegfront okozhat tüneteket - főként levertséget és fejfájást - az arra érzékenyeknél.