Házikedvenc
Kutya
„A kutyám folyton kiszórja a tápot a táljából. Miért?” – 6 dolog magyarázhatja a furcsa viselkedést
A kutyáknak több különös szokásuk is van – ezek egyike, amikor kiborítják az ételt a földre, vagy szétszórják azt a lakásban, hogy aztán a földről egyék meg a falatokat. Mutatjuk, mi lehet a magyarázat erre a furcsa és némiképp bosszantó viselkedésre.
A fátyol- és gomolyfelhők mellett hazánk északi felén sok, délebbre kevesebb napsütés várható, mivel nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.