Inzulinrezisztencia tünetei és kezelése

Szervezetünk működése szempontjából nagyon fontos, milyen a vércukorszintünk. Ennek szabályozásában komoly szerepet tölt be az inzulin, amely hormonként segíti, hogy a sejtekbe bekerüljön az azokat tápláló cukor. Inzulinrezisztencia esetében a sejtek "éheznek", ugyanis a sejt felszínén képződő inzulin-receptorokhoz az inzulin csak gyengén tud kapcsolódni. Ennek oka általában az, hogy maga a receptor jön létre "hibásan", ami miatt a sejtek rezisztensek lesznek az inzulin hatására, és ami miatt lényegesen több inzulinnak kell jelen lennie a vérben ahhoz, hogy sejtbe a cukor bekerülhessen.

Bár rendkívül gyakori jelenségről van szó, a probléma sokszor nem derül ki időben. Ennek oka, hogy vércukorszint-vizsgálatkor az orvosok sokszor eleve nem kérik az inzulinszint vizsgálatát, és nem vizsgálják annak cukorterhelésre történő mozgását. Emiatt a probléma gyakran hosszabb ideig is rejtve marad. Előfordulása egyébként nagyjából megegyezik a cukorbetegségével, illetve meg is haladja azt. Pontos felmérések azonban - épp a szűrés hiánya miatt - nem állnak rendelkezésre.

Az inzulin

A probléma oka az, hogy a sejtek inzulinreceptorai nem jól alakulnak ki, illetve nem működnek megfelelően. Ennek hátterében genetikai hajlam is meghúzódhat, az inzulinrezisztencia kialakulásának esélyét mindenképpen növeli, ha családon belül előfordult már 2-es típusú cukorbetegség. Emellett a mozgásszegény életmód és gyorséttermi koszt is emeli a kockázatot. Ugyancsak fokozhatja a veszélyt az, ha nem megfelelő a szervezet D-vitamin-ellátottsága.

Növelhetik a probléma megjelenésének esélyét a különböző gyomor- és bélrendszeri, emésztőszervi problémák, a pajzsmirigy-alulműködés, a tejcukor- és a gluténérzékenység, azaz minden olyan tényező, amely kapcsolatba kerülhet a szénhidrát-anyagcserével, és amely többletterhet róhat a sejtműködésre, a sejtek receptoraira.

Inzulinrezisztenciára inkább más betegségek, rendellenességek tünetei miatt kezdenek gyanakodni az orvosok.

A leggyakoribb ilyen probléma a menstruációs zavar, a policisztás ovárium szindróma, a meddőség és a túlsúly, azon belül is az alma típusú elhízás, azaz az úszógumiszerű zsírpárnák megjelenése.

Ugyancsak utalhat inzulinrezisztenciára az erős szőrnövekedés, mellette padig a depresszió és a fáradtság is, valamint az, hogy az érintett nem tudja kialudni magát, rossz a közérzete és belső nyugtalanság lesz úrrá rajta. Tünet lehet emellett a hajhullás is, amely miatt sok egyéb betegség mellett az inzulinrezisztenciának is fontos szimptómája lehet.

Maga a diagnózis cukorterheléssel, cukorterheléses vérvételi sorral történik. Ennek során a laborban nem csupán a páciens vércukorszintjét határozzák meg, hanem a vér inzulinszintjét, az inzulin-elválasztás mértékét is. Ehhez alapértékként mindig megnézik a vér éhgyomri cukor- és inzulinszintjét, majd ezt követően 75 gramm, vízben oldott szőlőcukrot itatnak a pácienssel. Ezután több ponton - például a harmincadik, hatvanadik, százhuszadik percben - újra megmérik a vércukorszintet, és vele együtt az inzulinszintet. Ennek eredményeként az orvos két grafikont kap: az egyik a cukorszintet, a másik az inzulinszintet mutatja. Ebből az úgynevezett HOMA-index alapján tudják meghatározni az orvosok azt, hogy a páciens inzulinrezisztens-e. (Maga az index az éhgyomi vércukor és az éhgyomi inzulin szorzatából számolandó, úgy, hogy ezt a szorzatot elosztják 22,5-del.) Inzulinrezisztencia-hajlamra az utalhat, ha ez az index 2 fölött van, ha pedig az az érték meghaladja a 4-et, már inzulinrezisztenciáról van szó. A gyakorló orvosok emellett persze más arányokat is néznek a diagnózis felállításakor, de a legfőbb mutató mindenképpen a HOMA-index.

Ha az érintett az inzulinrezisztencia megjelenése után nem figyel életmódjára, akkor az évek előrehaladtával nagy eséllyel 2-es típusú cukorbeteggé válik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az illető 10-15 év elteltével több mint 50 százalékos eséllyel diabéteszes lesz.

A többletinzulin nem csak mint vércukorszint-szabályozó hormon okoz problémát a szervezetben, hanem mint stresszhormon is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az inzulin mint általános stresszhormon végigfut az egész szervezeten, stresszválaszt váltva ki ezzel.

A kezelés legfőbb eleme a helyes életmód-program - hogy az érintett rendszeresen sportoljon -, a mozgás ugyanis nagyon fontos szerepet tölt be a szénhidrát-anyagcserében. Emellett oda kell figyelni az étkezésre is, főleg annak cukortartalmára. Érdemes például kerülni a cukrozott és a fehér liszttel készülő élelmiszereket, illetve figyelni arra, hogy étrendünket közelítsük a cukorbetegek diétájához. Fontos a napi legalább négy-ötszöri étkezés.

Ha az életmódváltás nem hoz eredményt, gyógyszerrel (általában metformin-hidroklorid hatóanyagú készítménnyel) is segíthető az inzulinszint beállítása. Ez később persze akár el is hagyható, de csak akkor, ha az életmódváltással végül sikerül beállítani a megfelelő inzulinértéket.

Megfelelő kezelés, azaz életmódváltás esetén igen jók, megközelítőleg 70-80 százalékosak a gyógyulási esélyek. Ám a hajlam ilyenkor sem szűnik meg. Tudni kell azt is, hogy az azonnali gyógyulás gyakorlatilag elképzelhetetlen, javulás ugyanis csak akkor várható, ha valaki hossz útávon, azaz legalább fél-egy éven keresztül figyel táplálkozására, és a testmozgást sem hanyagolja el. Ellenkező esetben a probléma nem múlik el, és komolyabb betegség - 2-es típusú diabétesz - is kialakulhat.

A megelőzésben az életmódnak lehet komoly szerepe, és mivel a inzulinrezisztenciára való hajlam öröklődhet, a kockázati tényezőket különösen azoknak kell kerülniük, akiknél családon belül már előfordult 2-es típusú cukorbetegség vagy inzulinrezisztencia. Ilyen esetben érdemes inkább cukorban szegény vagy cukormentes, teljes őrlésű gabonából készült élelmiszereket fogyasztani. Emellett nagyon fontos az, hogy mindig együnk idénynek megfelelő gyümölcsöket, akár reggelire, külön étkezésként, akár délelőtt illetve kora délután, nassként.

Ezen túlmenően célszerű kerülni a stresszt, illetve helyes önismerettel javítani a stressztűrőképességet. Ez azért fontos, mert az állandó feszültség áttételesen növeli az inzulinrezisztenciát, más stresszhormonok fölszaporodás pedig még tovább növelheti a e probléma megjelenésének esélyét.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Bérczy Judit endokrinológus szakorvosnak.