Sokat ingázol munkába? Így hat a testedre
A rendszeresen nagy távolságról történő munkába járás a többi között testsúlyunkra, alvási szokásainkra egyaránt rányomhatja a bélyegét, és ez még nem minden! Legalábbis erre az eredményre jutottak svéd kutatók, akik szerint a legideálisabb az, ha az iroda három kilométeres körzetében lakunk.
Közepesen, a Dunántúlon inkább erősen felhős idő várható, és a nyugaton késő délutánig kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Késő délutántól, estétől délnyugat felől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik. A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik, amit néhol viharos lökések is kísérhetnek. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.