Elég lenne néha csak nassolni egy kis mozgást?

Segíthet megőrizni izomzatunk tömegét és minőségét, ha rendszeresen rövid idejű fizikai aktivitással szakítjuk meg a hosszadalmas ücsörgést a nap folyamán, mintha csak „nassolgatnánk” a mozgást – állítják kanadai kutatók.

Számos munkahelyen előfordul, hogy a dolgozók szinte alig kelnek fel az asztaluk mellől feladataik ellátása közben, így idejük nagy részét ülve töltik. Mindez hosszú távon rendkívül károsan hat az egészségre. Két perc séta, esetleg némi tolódzkodás a székben – a Torontói Egyetem kutatóinak legfrissebb eredményei szerint ugyanakkor akár ennyi is elég lehet, hogy szervezetünk az ülőmunka ellenére több aminosavat hasznosítson izomépítésre az elfogyasztott ételekből. „Tudjuk, hogy a hosszas üldögélés csökkenti a szervezet képességét, hogy étkezés után kiszűrje a cukrot a véráramból. Ha azonban ezt az inaktív időszakot rövid aktivitásokkal megszakítjuk, például két perc mérsékelten intenzív gyaloglással, vagy azzal, hogy gyors egymásutánban tizenötször felállunk és vissszaülünk a székbe, úgy javíthatunk ezen” – idézi az egyetem közleménye Daniel Moore izomélettani szakértőt, a kutatás vezetőjét.

idodai munka, fiatal dolgozó, edzés, mozgás, tolódzkodás
Időről időre érdemes lehet rövid testmozgással megszakítani az ülőmunkát. Fotó: Getty Images

A kutatócsoport ezúttal elsősorban arra kereste a választ, hogy vajon az üléssel töltött hosszú órák rendszeres megszakítása abban is segít-e, hogy az izomzat több aminosavat tudjon beépíteni az elfogyasztott ételekből, így pótolva az elöregedett vagy károsodott fehérjéket. „Ez kritikus fontosságú ahhoz, hogy a test biztosítani tudja a megfelelő izommennyiség és -minőség fenntartását” – emelte ki Moore.

Három kísérlet során a kanadai kutatók összesen tizenkét résztvevőt, köztük hét férfit és öt nőt vizsgáltak. Mindannyiuknak hét és fél órát kellett egy helyben ülniük, amit minden 30 percben egy rövid sétával vagy egy 15-ös széria guggoló gyakorlattal törhettek meg csupán. A nap folyamán előre meghatározott összetételű és mennyiségű ételt vehettek magukhoz, valamint több alkalommal vettek tőlük vér- és biopsziával izommintát laborelemzés céljából. Az így kapott eredményekből egyértelműen kirajzolódott, hogy a rövid, koncentrált testmozgás javította az étrendi aminosavak hasznosulását az izmok fehérjeszintéziséhez, ahhoz a folyamathoz, amely során az izmok javítani vagy pótolni tudják elöregedett vagy sérült fehérjéiket. „Ez rendkívül fontos, mert a hosszú ideig fennálló alacsony izomaktivitás – például ülés, gipszviselés vagy ágynyugalom során – az izomtömeg csökkenésével hozható összefüggésbe, amely amiatt történik, hogy izmaink nem képesek új fehérjéket beépíteni, hiába fogyasztunk fehérjét tartalmazó ételeket” – magyarázta Moore.

A szakember szerint kutatásuk nemcsak arra világít rá, hogy mennyire fontos időről időre megtörni az egy helyben üldögélés monotonitását, hanem arra is, hogy evés után érdemes mozognunk egy keveset. Ez ugyanis javítja a bevitt tápanyagok hasznosulását a szervezetben. A kutatás eredményeit bemutató tanulmány a Journal of Applied Physiology című tudományos folyóiratban jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövessen minket a Google HírekbenFacebookonInstagramonViberen vagy YouTube-on!

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: -1, +6 °C
Minimum: -3, +4 °C

Kezdetben sok lesz a felhő, majd felhőátvonulások lesznek helyenként záporral, hózáporral, futó havas esővel. Erős, viharos északnyugati szélben -1, 6 fokos délutáni hőmérsékletet mérhetünk. Szombaton hidegfront hat a szervezetre. Erős görcsös fejfájás és más görcsös panaszok jelentkezhetnek, romolhat a szívbetegek állapota. Gyakoriak lehetnek a keringési és vérnyomáspanaszok, sokan tapasztalhatnak szédülést, rosszullétet. Jelentősen csökken a hő- és komfortérzet. További fontos részletek a meteogyógyász® mai videójában! A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás erősen emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: