Csak a nyakát ropogtatta, erre teljesen lebénult a bal oldala

Egy a millióhoz az esélye annak, ami a fiatal mentőápolóval történt.

A mindössze 23 éves Natalie Kunicki elmondása szerint élete eddigi legnagyobb küzdelmét folytatja azért, hogy visszakaphassa a régi életét. A londoni mentőszolgálatnál dolgozó fiatal nő kálváriája március elején kezdődött: az egyik barátjával tévéztek, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve felpattant, hogy átmozgassa elgémberedett tagjait.

Többek között a nyakát is megropogtatta. Csakhogy mozdulat közben hangosabb pukkanást hallott, majd nem sokkal később összeesett, mert képtelen volt megmozdítani a bal lábát. „Őszintén megmondom, először azt hittem, hogy bedrogoztak” – idézi a fiatal lányt a Daily Mail című brit lap.

Natalie azt mondja, először vonakodott mentőt hívni: nem szerette volna, ha a kollégái becsípve látják, de amikor a tünetei nem akartak javulni, végül beadta a derekát. „A mentőben aztán a dolgot még rosszabbra fordultak: teljesen elvesztettem a mozgáskoordinációmat, és a vérnyomásom is az egekbe szökött.

A kórházban aztán gyorsan kiderült, hogy mi okozta a lány furcsa tüneteit. Kiderült, hogy a nyakropogtatás közben megsérült az egyik nyaki artériája. Ez vérrögöt okozott, ami az agyi keringésbe kerülve ministroke-ot idézett elő. Natalie-t a diagnózist követően azonnal megoperálták. „3 órát voltam a műtőben, és bár az életemet meg tudták menteni az orvosok, az továbbra is kétséges, hogy fogok-e tudni még valaha olyan életet élni, mint a stroke előtt.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!