Telefonunk jósolhatja meg, meddig élünk

Egy zsebben hordott okostelefon séta közben alig hatpercnyi adatgyűjtés alapján előrejelezheti, mekkora a kockázata annak, hogy tulajdonosa öt éven belül meghal – állítják amerikai kutatók.

Múltbeli kutatásokból valószínűsíthető, hogy fizikai aktivitásunk szoros kapcsolatban áll várható élettartamunkkal. Leegyszerűsítve, aki keveset mozog, annál statisztikailag magasabb a korai elhalálozás kockázata. Erre az összefüggésre alapozva az Urbana–Champaigni Illinois-i Egyetem (UIUC) kutatói most találtak egy széles körben alkalmazható, egyszerű megoldást arra, hogy felmérjék egy-egy ember egészségi állapotát, illetve előrejelezzék a korai elhalálozás kockázatának mértékét. Lényegében nincs másra szükség ehhez, csupán egy okostelefonra, amely mára mindennapos használati tárggyá vált, legtöbbünk pedig folyamatosan magánál is hordja.

okostelefon, nadrágzseb, férfi
Egy zsebben hordott okostelefon is képes lehet felmérni egészségi állapotunkat. Fotó: Getty Images

Szinte mindenkinek van okostelefonja

Mint azt az egyetem közleménye írja, egy nagyobb populáció fizikai aktivitását háromféle módon lehetséges felmérni: önbevalláson alapuló kérdőív segítségével, egy meghatározott táv megtétele során az ahhoz szükséges idő megfigyelésével, valamint aktivitásmérő eszköz viselésével. Az első kettő sokkal inkább a mozgás mennyiségére fókuszál, mintsem a minőségére. Ilyen tekintetben a szenzoros, mindennapi életvitel közbeni aktivitásmérés sokkal előnyösebb. Csakhogy az aktivitásmérő eszközök még kevésbé elterjedtek, szemben például az okostelefonokkal.

Az Egyesült Államokban a lakosság 97 százalékának van saját okostelefonja, ezek túlnyomó többsége pedig mozgásérzékelő szenzorokkal is felszerelt. Lévén, hogy telefonunkat gyakran sétálás közben is magunknál tartjuk, akár fizikai aktivitásunk nyomon követésére is alkalmasak lehet. Nyilván nem életszerű, hogy a nap mind a 24 órájában így monitorozzuk szervezetünk működését, ezzel együtt az okostelefonok segíthetnek értékelni gyaloglásunk minőségét egy sokkal rövidebb időszak alatt is.

Hatpercnyi adatgyűjtés is árulkodó lehet

Az amerikai kutatócsoport a brit UK Biobank egészségügyi adatbázisát elemezve keresett megoldást arra, hogy pusztán a mozgás alapján megbecsülhető legyen az érintettek várható élettartama. Az adatbank több mint 100 ezer résztvevőről tartalmazott releváns információkat, közte egy egyhetes időszak eredményeit, amely során minden résztvevő testmozgását aktivitásmérő eszköz rögzítette. Mindezt a vizsgálati csoport halálozási adataival összevetve olyan, a mozgásérzékelők által észlelt mintázatokat kerestek, amelyek előrejelezhetik az öt éven belüli elhalálozás kockázatát.

Gépi tanulási módszerrel a kutatók egy nagy teljesítményű számítógépen is sikeresen modellezték az általuk talált összefüggéseket. Végeredményben arra jutottak, hogy csupán napi hat percig monitorozva az ember gyaloglását is megbízható előrejelzést lehet felállítani a korai elhalálozás veszélyéről. „Az okostelefonok mindenütt jelen vannak a magas jövedelmű országokban, de a fejlődő országokban is egyre elterjedtebbek. Annak igazolása, hogy ezek is éppen olyan pontosan képesek előrejelezni a halálozási kockázatot, mint a meglévő mérési módszerek, azt jelenti, hogy immár népességszinten is megoldható az emberek egészségének monitorozása” – emelte ki Bruca Schatz, az UIUC professzora, a PLOS Digital Health című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány utolsó szerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!