Veszélyben lehetnek a labdarúgók a katari vébén

Vasárnap kezdődik a 22. labdarúgó-világbajnokság, amelynek ezúttal Katar lesz a házigazdája. Ez az első alkalom, hogy a tornát nem a június-júliusi időszakban rendezik, ami ellen most a FIFPro, a hivatásos labdarúgók nemzetközi érdekképviselete is szót emelt a játékosok egészségét féltve.

Éppen csak véget ért a francia győzelmet hozó 2018-as oroszországi világbajnokság, amikor Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke bejelentette, hogy a katari megmérettetés a hagyományoktól eltérően november-decemberben zajlik majd. A döntést négy éve a közel-keleti ország éghajlati viszonyaival magyarázták, hiszen Katarban nyáron rendkívül erős a hőség, amely nem teszi lehetővé professzionális labdarúgó-mérkőzések megrendezését. Így azonban a klubszezon közbeni zsúfolt versenynaptárban kellett helyet szorítani a válogatott seregszemlének. Mindez pedig rendkívül nagy megterhelést ró a részt vevő nemzeti együttesek játékosaira – figyelmeztetett kedden kiadott jelentésében a FIFPro.

Virgil van Dijk, holland válogatott, labdarúgás, katari világbajnokság, edzés, Doha
Virgil van Dijk a holland csapat edzésén Dohában. A topcsapatok játékosai erős megterhelésnek vannak kitéve a zsúfolt versenynaptár miatt. Fotó: Getty Images

Mint azt a Reuters hírügynökség írja, a FIFPro szerint Katarban fokozott sérülésveszéllyel és megnövekedett stresszterheléssel kénytelenek szembenézni a labdarúgók, ami a versenynaptár túlzsúfoltságából, ezáltal a pihenésre hagyott idő elégtelenségéből fakad. A torna ideje alatt a nagy európai bajnokságok szünetet tartanak. Ugyanakkor például az angol Premier League küzdelmei már december 26-án újraindulnak, alig nyolc nappal a világbajnokság döntője után. Ez egy rendkívül szűk időablak, összehasonlítva akár a 2014-es brazíliai, vagy a 2018-as oroszországi vébé ütemezésével, amelyek után 34, illetve 26 napja maradt regenerálódni a játékosoknak, mielőtt elindult volna a klubszezon.

A sűrű versenynaptár baljós fenyegetés

„A mostani bajnoki idény egyébként is hajszolt első fele után számos játékosnak átlagosan mindössze hét-nyolc napja marad a felkészülésre és regenerációra, ami a szokásos idő alig negyede. Ez nagy valószínűséggel fokozza az izomsérülések veszélyét és a mentális stresszt. A világbajnokság előtti és utáni felkészülési és regenerációs időszak jelentős lecsökkenése baljós fenyegetést jelent a játékosok egészségére nézve, egyszersmind akadályozza a teljesítményük optimalizálását” – húzta alá jelentésében a FIFPro.

A szervezet elemzése az érintett játékosok meccsterhelésére is kiterjedt a 2021 júliusa és 2022 októbere közötti időszakban. Ennek alapján a legtöbb játékpercet a portugál nemzeti csapat tagjai töltötték a pályán a világbajnokság 32 csapata közül, megelőzve Brazíliát és Mexikót. A vizsgált időszakban ezzel együtt a holland Virgil van Dijk volt a legtöbbet foglalkoztatott labdarúgó: a Liverpool középhátvédje 7597 percet (több mint 84 mérkőzést) játszott az említett periódusban. Rajta kívül a portugál Joao Cancelo, a szenegáli Sadio Mané, a német Antonio Rüdiger és az angol Harry Kane is több mint 7200 percet (80 meccset) focizott össze alig több mint egy szezon alatt. „Az adatok rávilágítanak arra a mentális és fizikai megterhelésre, amellyel sok válogatott játékosnak szembe kell néznie a túlterhelt mérkőzésnaptár miatt, amely nem veszi kellően figyelembe az egészségi állapotukat és teljesítményüket” – fogalmazott Simon Colosimo, a FIFPro főtitkár-helyettese.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra