Alrovatok
Így lehet megelőzni a szomszédban terjedő szamárköhögést
Magyarországon a kötelező védőoltási rend miatt nagyobb szamárköhögés-járványra nem kell számítani, azonban elszórt esetek mindig előfordulhatnak – hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Koronavírus: mennyi idő után lehet újra elkapni?
Lassan négy évvel a világjárvány kirobbanása után sokan elmondhatják magukról, hogy nem is egyszer, de akár két-három alkalommal is átestek már a koronavírus-fertőzésen. Joggal merülhet fel tehát a kérdés, hogy vajon meddig tart a természetes úton vagy védőoltás révén szerzett immunitás.
A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.