Így lehet megelőzni a szomszédban terjedő szamárköhögést

Magyarországon a kötelező védőoltási rend miatt nagyobb szamárköhögés-járványra nem kell számítani, azonban elszórt esetek mindig előfordulhatnak – hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

Az NNGYK minderről annak kapcsán adott ki közleményt, hogy a szomszédos Horvátországban és Szerbiában is rekordszámú szamárköhögéses esetről számolt be az ottani központi közegészségügyi-járványügyi hivatal. A szamárköhögés (pertussis) kötelezően bejelentendő fertőző betegség, amelyet a Bordetella pertussis nevű baktérium okoz. Az oltás bevezetése előtt a gyerekek körében okozott nagy járványokat, napjainkban viszont egy-egy megbetegedés bármilyen életkorban előfordulhat.

A szamárköhögés cseppfertőzéssel, ritkán közvetlen érintkezéssel vagy tárgyak révén terjed. A tünetek általában a fertőzés után több héttel jelentkeznek. Kezdetben a közönséges megfázáshoz hasonlóak, majd körülbelül két hét múlva a köhögés súlyos, rohamokban jelentkezővé válik. A tünetek legtöbbször 2-3 hét múlva enyhülnek, de a teljes gyógyulás hónapokat vehet igénybe, kezeletlen esetben halálos kimenetelű is lehet. A fertőzés antibiotikumos kezeléssel jól gyógyítható. A pertussis ellen oltottak és a felnőttek között gyakori az atípusos, enyhe megbetegedés.

köhögő kislány, gyermekorvosi vizsgálat, rendelő
Ma már csak elvétve fordul elő szamárköhögés Magyarországon. Fotó: Getty Images

A családban, a közeli hozzátartozóknak adott védőoltás segít megvédeni a fertőzéstől az idősebbeket, illetve az egészségi állapotuk miatt nem oltható személyeket. Kiterjedtebb oltatlan gócokban – például az oltásellenesek csoportjában – viszont könnyebben terjed a baktérium, sokan megbetegedhetnek.

Javasolt az oltás, ha bővül a család

A felnőttek egy emlékeztető oltással felfrissíthetik a gyermekkori védettséget. Különösen fontos az oltás beadatása, ha újszülött érkezik, érkezett a családba. A csecsemők az első oltásaikat 2-3-4 hónapos korban kapják. Ha a csecsemő még az oltások nyújtotta védettség kialakulása előtt fertőződik, a betegség súlyos, akár életveszélyes is lehet a számára, éppen ezért fontos kiemelni, hogy a korai életszakaszban a csecsemő fertőződését a családtagok, különösen az anya védettsége előzheti meg. Ehhez az szükséges, hogy a családtagok még a baba érkezése előtt emlékeztető oltást kérjenek saját maguk számára.

Az NNGYK kiemelte, hogy a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek terén Magyarország olyan eredményeket ért el, amelyekre joggal lehet büszke: 99 százalék körüli átoltottságot, valamint a védőoltással megelőzhető gyermekkori fertőző megbetegedések sporadikus szintre szorítását. Magyarországon jelenleg 12 fertőző megbetegedés ellen biztosított védőoltás az életkorhoz kötött kötelező védőoltási rend keretében. A védőoltás a lehető leghatékonyabb módja az egyes fertőző betegségek megelőzésének, illetve a súlyos klinikai tünetekkel járó megbetegedés megakadályozásának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra