Tovább nőtt az influenzás betegek száma

Január harmadik hetében közel 200 ezer ember fordult orvoshoz légúti fertőzés tüneteivel.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) adatai szerint az év harmadik hetében - január 15. és 21. között - 28 600-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz. Ez emelkedés az előző héthez képest, amikor 24 800 ember tapasztalt ilyen tüneteket.  

Akut légúti fertőzés tüneteivel 197 200 ember fordult orvoshoz (ez a szám a második héten 176 400 volt). Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz forduló betegek 31,8 százaléka gyerek, 32,2 százaléka a 15-34 évesek, 25,4 százaléka a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott, és 10,6 százalékuk 60 éven felüli volt.    

influenza légúti fertőzés
Az is kiderült, melyik megyékben van a legtöbb beteg. Fotó: Getty Images

Az év harmadik hetében 15 közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent, és két területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében volt, a legkevesebb Heves, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében.

A múlt héten az NNGYK laboratóriumába érkezett 309 légúti minta elemzése alapján az influenzapozitivitási arány 18,8 százalék, a SARS-CoV-2 pozitivitási aránya 14,9 százalék volt.    

Közölték azt is, hogy ebben az időszakban egy jelentés érkezett akut légúti megbetegedés halmozódásáról egy Baranya megyei óvodából, ahol 24 gyerek betegedett meg influenzában.  

Múlt héten 201 ember került kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 25-en szorultak intenzív ellátásra - áll a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!