Erősödik a járvány, egyre több az influenzás itthon

Egy hét alatt jelentősen emelkedett mind az influenzaszerű tünetekkel, mind az egyéb akut légúti fertőzéssel orvoshoz fordulók száma az országban.

A negyedik naptári héten (január 22-28.) 36 900 beteg kért orvosi segítséget influenzaszerű panaszokkal, 233 400-an pedig akut légúti fertőzéssel – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) légúti figyelőszolgálata legfrissebb jelentéséből. Előbbi adat közel harmadával, utóbbi mintegy ötödével haladja meg az egy héttel korábbit, illetve januárban végig emelkedő tendenciát lehetett megfigyelni a megbetegedések számában.

beteg kisfiú, láz, nátha, influenza
Főként a 14 éven aluliak körében emelkedik gyorsan a megbetegedések száma. Fotó: Getty Images

Az életkori megoszlást tekintve a 14 éven aluliak körében jegyezték fel a legtöbb beteget. Az akut légúti fertőzések több mint fele és az influenzaszerű megbetegedések 38,5 százaléka ezt a korosztályt érintette. Népességarányosan Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében küzdenek a legtöbben, Heves, Békés és Csongrád-Csanád megyében a legkevesebben fertőzéses tünetekkel. Emellett csupán három olyan megye van, ahol egyáltalán nem regisztráltak laborvizsgálattal igazolt influenzás megbetegedéseket a negyedik héten: Békés, Nógrád és Tolna megye.

Az NNGYK laboratóriumában egy hét alatt összesen 298 beteg légúti mintáját elemezték. Ezek közül 86 esetben az influenza valamely törzsét, 27 esetben új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), 18 esetben légúti óriássejtes vírus (RSV) kóroki szerepét állapították meg a szakemberek. Súlyos, akut légúti fertőzés miatt 222 beteg került kórházba, közülük 19-en szorultak intenzív vagy szubintenzív ellátásra. A kórházban kezelt betegek 31,1 százaléka a 2 éven aluli, 40,1 százaléka a 60 éven felüli korosztályba tartozott. A korábbi hetekhez viszonyítva megugrott az influenza okozta súlyos megbetegedések aránya.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra