Innen tudhatod, nátha vagy influenza gyötör-e

Mind az megfázásos, mind az influenzás megbetegedésekért felső légúti vírusfertőzések felelnek, mégis akadnak közöttük alapvető különbségek.

Az influenzát fontos elkülöníteni a közönséges megfázástól, mert a kétféle megbetegedés eltérő kockázatokkal és szövődményekkel jár, illetve más-más mértékben képesek járványokat okozni – hívja fel a figyelmet Facebook-posztjában a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Bár a tünetek között jócskán akad átfedés, vannak olyan panaszok is, amelyek segíthetnek felismerni, mivel is állunk szemben. Ellentétben a náthával, influenza esetén például jellemzőbb a magas láz, a hidegrázás, az izomfájdalmak és a kínzó köhögés.

Influenzát kifejezetten az influenzavírusok váltanak ki, míg a megfázás hátterében több száz különféle vírus okozta fertőzés állhat, beleértve a többi között rhinovírusokat, adenovírusokat, illetve a közelmúltban világjárványt kirobbantó új koronavírus (SARS-CoV-2) rokonának számító más koronavírusokat is. A megelőzés mindkét esetben a kórokozók kerülésével, így a higiéniai alapszabályok betartásával kezdődik. Fontos azonban, hogy az influenza ellen védőoltással is védekezhetünk, amelyet a kockázati csoportokba tartozók az idei szezonban is térítésmentesen kérhetnek háziorvosuknál.

Amennyiben mégis megbetegszünk, az NNGYK javaslata szerint tüneti terápiát érdemes alkalmazni a gyógyulási napjai alatt. Ebbe beletartozik a fájdalom- és lázcsillapítás, a bőséges folyadékfogyasztás, illetve légúti tüneteink enyhítése érdekében inhalálhatunk is. Súlyos influenzás panaszok esetén antivirális kezelés is elérhető, természetesen kezelőorvosunkkal egyeztetve.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.