Napi egészség
Alrovatok
„Minden gyógyszert hamisítanak, amire van kereslet”
A gyógyszertörvény szerint azok a készítmények tekinthetők hamis gyógyszereknek, amelyek eredete nem igazolható, illetve összetétele és hatása nem egyezik meg a tájékoztatóban feltüntetett információkkal. A világon az antibiotikumokat és a malária ellenes készítményeket hamisítják a legtöbbet, itthon azonban némiképp más a tendencia. Szakértő beszélt tapasztalatairól.
Áll a bál az iskolai orvosi igazolások miatt
Naponta több órát vesz el a valódi betegellátástól az iskolai orvosi igazolások adminisztratív terhe – hívták fel a figyelmet a hazai gyermekorvosok. Az ügy kapcsán levélben fordult Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárhoz Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.
A rétegfelhőzet fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, a látási viszonyok javulnak, és a nap nagy részében napos, gomolyfelhős idő várható. A délután folyamán elsősorban északkeleten, illetve kis eséllyel az északnyugati határ közelében lehet helyenként záporokra, zivatarokra számítani. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. Orvosmeteorológiai szempontból kifejezetten szerencsés helyzet alakult ki mostanra.