Daganatot is jelezhet a kettős látás

A látás élményét jelentősen befolyásolja a két szemmel együtt látott kép élessége. A keletkező látásérzet jelentősen romlik, ha a kép duplázódik, eltorzul vagy szellemképessé válik. Ezek a panaszok számos különböző állapotot takarhatnak – az alábbiakban szakértő ismerteti az ezekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A kettős látás orvosi értelemben jól meghatározott fogalom: azt jelenti, hogy két szemmel egyszerre tekintve nem egyetlen, hanem két különálló képet látunk. Ezek akár egymással fedésbe is kerülhetnek, de akár jelentősen el is távolodhatnak egymástól. Ezek a valódi kettős látással járó állapotok a szemizmok működésének megváltozásán alapulnak. Kizárólag kétszemes látásnál jelentkeznek, azaz az egyik szemet letakarva automatikusan megszűnnek – magyarázta prof. Holló Gábor, a Szemészeti Központ szemész szakorvosa, glaukómaspecialistája.

A szellemképes látás a betegek elmondása alapján nagyon nehezen különböztethető meg a fent említett, valódi kettős látástól. Lényege, hogy a látott két kép tulajdonképpen egymás szellemképeként jelenik meg, mint valamikor régen a rossz minőségű televíziók nyújtotta képernyőkép. A két egymással egybevágó, de valamilyen irányban kissé eltolt kép a szem mozgásaival nem változik. A szellemképes látás alapvető oka a szakember elmondása szerint az, hogy a szem fénytörése nem szabályos gömb felszínen keresztül valósul meg, hanem valamelyik réteg – leggyakrabban az átlátszó szaruhártya – finom alakváltozást mutat.

középkorú nő a szemét fájlalja
Sokféle bajt jelezhet a szellemképes és a kettős látás. Fotó: Getty Images

A legtípusosabb oka a szellemképes látásnak az úgynevezett asztigmia. Ekkor a szaruhártya domborulata valamely irányban a legnagyobb, míg arra 90 fokkal merőlegesen a legkisebb. Ez homályos, illetve szellemképes képet hoz létre mindaddig, amíg el nem kezd megfelelő, úgynevezett cilinderes dioptriaértékeket tartalmazó szemüveget használni az érintett személy. A szellemképes látás lehet egy vagy két szemes is, attól függően, hogy az asztigmia csupán az egyik szemen alakul ki, vagy mindkét szemen jelen van.

Fontos megjegyezni, hogy hasonló élményt generálhatnak a szemfelszín átmeneti állapotváltozásai is (például száraz szem szindróma esetén az irritáció  hatására jelentkező akaratlan könnyezés). Az ilyen szellemképes látás azonban pillanatok alatt, magától elmúlik, amikor a könnyfilm görbülete helyreáll.

Klinikai jelentőség

A szellemképes látást eredményező asztigmia megfelelő szemüveges, lézeres vagy kontaktlencsés módszerekkel kiküszöbölhető, és utána már nem tekinthető valódi szemorvosi problémának. Ezzel szemben a valódi kettős látás eredete mindig egy olyan működészavar vagy betegség, ami a külső szemizmokat, illetve ezek beidegzését érinti. (A külső szemizmok biztosítják a két szem folyamatos együttmozgását, amikor valamit nézünk.)

Ha valamelyik szemmozgató ideg a lefutása mentén bárhol sérül – például daganat nyomja –, akkor a hozzátartozó izom működése is lecsökken vagy teljesen kiesik. Ez azt jelenti, hogy a beteg az adott sérült izom működésének irányába nézve – mivel az izom nem vagy nem megfelelően működik – kettős képet tapasztal. A kettős kép az adott irányban tovább, szélsőbb helyzetbe nézve egyre inkább fokozódik, azaz a két kép egymástól távolodik. A kettős látások azonban korántsem mindig egyetlen szemizmot vagy szemideget érintenek. Éppen ezért részletes vizsgálatuk, hátterük feltárása nem egyszerű.

Gyakorlati szempontból fontos megjegyezni, hogy idős személyek, illetve idősebb cukorbetegek esetében egy-egy külső szemizom működészavara viszonylag gyakran észlelhető. Ez B-vitaminban dús étrend, illetve B-vitamin szedése mellett az esetek legnagyobb részében rendeződik, azaz a kettős látás megszűnik. A szemizmok hegesedését, mechanikai sérülését okozó állapotok (endokrin orbitopátia) a szemizmok többszörös mozgáskorlátozottságához vezetnek, amit már műtéttel sem mindig lehet optimálisan korrigálni.

Kakukktojás: kettős látás egy szemmel

Ritkán, de létezik valódi, egyszemes kettős látás is. Ennek oka egy súlyos, kezelést igénylő szembetegség, aminek lényege, hogy a szemlencse vagy a szürkehályog-műtét során beültetett műlencse a szemen belül valamelyest elmozdul, és a tekintés vonalának határára kerül. Így a látás során egyszerre kapunk információt az elmozdult szemlencse/műlencse területén keresztül, és a mellette lévő, szemlencse nélküli fénytörő közegeken át. Mivel a szemlencse, illetve a műlencse dioptriaértéke miatt a rajta keresztül látott kép mérete eltér a szemlencse/műlencse nélkül, csupán a fénytörő közegek többi részén áthaladó fény által biztosított képétől, a beteg az érintett szemmel kettős látást tapasztal. Ilyen esetben az elmozdult szemlencsét vagy műlencsét mindenképpen műtétileg kell ellátni (például a műlencsét rögzíteni).

Az egyszemes kettőslátások jelentős része vagy szemsérülés kapcsán jön létre, vagy az úgynevezett exfoliatív zöld hályog (glaukóma) során alakul ki, a szemlencsét tartó rostok lassú károsodásának következményeként. Minden esetben szemorvosi teendő áll fenn, az esetleges exfoliatív glaukóma sikeres kezelése pedig speciális tudást igényel – hívta fel a figyelmet a szemész szakorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, majd a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. A déli órákig elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, délelőtt a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső sem kizárt. Estétől a Dunántúlon élénkülhet meg a déliesre forduló légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.