Betegség, amely a mellráknál is veszélyesebb

Itthon mintegy 200 ezer ember küzd szívelégtelenséggel. Egy friss nemzetközi tanulmány szerint évente az érintett betegek több mint egytizede veszíti életét. Fontos tehát gyanúra okot adó tünetekkel mihamarabb orvoshoz fordulni.

A szívelégtelenség hátterében a szív pumpafunkciójának károsodása áll. A szív egy rendszeres, ritmusos összehúzódás és elernyedés révén biztosítja a vérkeringést, ezáltal oxigénben és tápanyagban dús vérrel látja el a szervezet különböző szerveit és szöveteit. Amikor a szív összehúzódásában vagy elernyedésében elégtelenség lép fel, akkor nem tudja ellátni feladatát, nem képes a szervezet számára megfelelő mennyiségű vért pumpálni. Ezt az állapotot nevezzük szívelégtelenségnek.

szívmodell, orvos, kardiológus
SZívelégtelenség esetén a szív nem tudja megfelelően ellátni vérrel a szervezetet. Fotó: Getty Images

A szívelégtelenség a felnőtt népesség két százalékánál jelentkezik, ennek megfelelően világszerte hozzávetőlegesen 64 millió, az Európai Unióban 15 millió, Magyarországon pedig 200 ezer embert érint. A betegség előfordulási gyakorisága a 70 év feletti lakosság körében a 10 százalékot is meghaladja. A szívelégtelenség nemcsak gyakori, de rossz prognózisú, valamint jelentősen aluldiagnosztizált betegség is, mivel a tünetek és panaszok gyakran nem specifikusak, illetve egyéb betegségekkel is átfedést mutatnak. A kórképekhez gyakran társulnak továbbá egyéb betegségek, például szívkoszorúér-megbetegedés, elhízás, cukorbetegség, magas vérnyomás és krónikus vesebetegség.

A szívelégtelenség tünetei

„A szívelégtelenség legismertebb tünete a fáradékonyság és a nehézlégzés megjelenése – először csak terhelésre, később nyugalmi állapotban is. Jellegzetes tünet még a lábdagadás, étvágytalanság, esetleg szívritmuszavar. A betegnek ezen tünetek jelentkezésekor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulnia” – hívta fel a figyelmet dr. Borbély Attila, a Magyar Kardiológusok Társasága Szívelégtelenség és Szívizombetegségek Munkacsoportja vezetője.

A betegségnek három típusa létezik: a csökkent ejekciós frakcióval járó szívelégtelenség, a kis mértékben csökkent pumpafunkció és végül a megtartott ejekciós frakcióval járó szívelégtelenség. Egy, a neves British Medical Journal orvosi szaklapban a közelmúltban közzétett kutatás szerint a megtartott és enyhén csökkent ejekciós frakcióval járó szívelégtelenségben szenvedő betegek az összes szívelégtelen beteg 60 százalékát teszik ki, ami több, mint a korábban becsült arány.

A tanulmány arra is rámutatott, hogy éves szinten a szívelégtelenségben szenvedő betegek 13 százaléka hal meg, öt éven belül pedig az érintettek fele. A szívelégtelenség túlélési aránya – nemre való tekintet nélkül – rosszabb, mint a férfiak esetében például a prosztataráké, vagy nők esetén az emlőráké. A szívelégtelenség egyben a kórházi felvétel egyik vezető oka, amely így jelentős gazdasági terhet ró az egészségügyi ellátásra. A nemzetközi kutatás ismét rámutatott, hogy sürgősen javítani kell a szívelégtelenségben szenvedő betegek kockázatkezelését a betegség terheinek csökkentése érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén legalább többórás napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű jégdarával kísért zápor, kisebb eső. Néhol, legkisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!