Áll a bál az iskolai orvosi igazolások miatt

Naponta több órát vesz el a valódi betegellátástól az iskolai orvosi igazolások adminisztratív terhe – hívták fel a figyelmet a hazai gyermekorvosok. Az ügy kapcsán levélben fordult Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárhoz Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb, csütörtökön kiadott adatai szerint a hatodik naptári héten mintegy 265 ezren fordultak orvoshoz az országban akut légúti fertőzés tüneteivel, köztük több mint 44 ezren influenzaszerű panaszokkal. A betegek zöme, 52,9 százaléka a legfiatalabb, 14 éven aluli korosztályból került ki. Javában tart tehát a felső légúti fertőzések szezonja, ami az óvodai, iskolai közösségekben is visszaköszön.

gyermekorvosi vizsgálat, kisfiú, doktornő
Az esetek 60-70 százalékában csak iskolai igazolásokért keresik fel a szülők a gyerekorvosokat. Fotó: Getty Images

„A gyermekorvosok szerint az adminisztratív igazolások napi több órát vesznek el a valódi betegellátástól, a megkeresések 60-70 százaléka csak az igazolások miatt történik, miközben orvosi segítségre nincs is szükség, ami miatt az érdemi - gyógyító, megelőző – munkára nem jut elég idő” – számolt be róla a napi.hu. A portál beszámolója szerint Kincse Gyula MOK-elnök levélben kérte köznevelésért felelős államtitkárt az iskolai igazolások rendszerének ésszerűsítésére.

Levelében Kincses egy szakmai munkacsoport létrehozását javasolja, amelyben orvosok és a közoktatási intézmények vezetői közösen alakíthatnának ki egy mindenki számára elfogadható, fenntartható szabályozási rendszert. A MOK azzal érvel, hogy a hiányzások orvosi igazolása kizárólag oktatásügyi kérdés, orvosi oldalról nincsenek szakmai indokai.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!