Mikor lehet visszaváltani a gyógyszereket?

Teljesen természetes, hogy időnként meggondoljuk magunkat vásárlás után, illetve rájövünk, hogy mégsem arra a típusú termékre van szükségünk, amit hazahoztunk vagy megrendeltünk. De mi a helyzet a gyógyszerekkel?

„A legtöbb fogyasztási cikk esetében megszokott, hogy ha a megvásárolt termék hibás vagy a vevő meggondolta magát a vásárlással kapcsolatban, akkor azt – bizonyos időn belül – visszaválthatja annál a kereskedőnél, akinél vásárolta. A gyógyszereknél ennél szigorúbb szabályok érvényesülnek, mivel esetükben hatás csak akkor várható, ha eltartásuk a csomagoláson jelzett körülmények között volt biztosított a szedésük megkezdéséig” – olvasható az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) közösségi oldalán. Mint írták, a jogszabály szerint gyógyszert visszavenni nem lehet – ez alól csupán két kivétel van: a tévesen kiszolgáltatott, illetve az OGYÉI által visszahívott gyógyszerek.

középkorú nő gyógyszert és telefont tart a kezében
A jogszabály szerint – két kivételtől eltekintve – gyógyszert visszavenni nem szabad. Fotó: Getty Images

Ilyenkor van esélyünk visszaváltani a gyógyszert

A gyógyszervisszahívás tényéről könnyen tudomást szerezhetünk, ha követjük az egészségüggyel kapcsolatos híreket, illetve az OGYÉI bejelentéseit. Azt viszont már nehezebb laikusként megítélni, hogy mi számít „tévesen kiszolgáltatott gyógyszernek”. Az OGYÉI tájékoztatása szerint akkor lehet szó téves kiszolgáltatásról, ha egy beteg nem az orvos által rendelt vény előírásainak megfelelően kapja meg gyógyszerét, illetve ha a vásárló nem megfelelő minőségű terméket kap kézhez. Ez utóbbiról akkor beszélhetünk, ha

  • az adott gyógyszert kivonta a forgalomból a hatóság,
  • a termék felhasználhatósági ideje lejárt, vagy a szokásos adagolását követve nem használható el a lejárati idején belül,
  • vagy a gyógyszer láthatóan minőségi hibás, például sérült, törött, vagy a csomagolása nem ép.

„Feketék lettek a csontjaim egy gyógyszertől” – egy ritka és alig ismert rendellenességre hívta fel követői figyelmét egy TikTok-felhasználó.

Mi történik a visszavett gyógyszerekkel?

Amennyiben beigazolódott a téves gyógyszer-kiszolgáltatás ténye, az érintett készítményt a vásárlást követő 5. nap nyitva tartásának végéig kötelesek visszavenni abban a gyógyszertárba, ahogy megvettük a gyógyszert. A vételárat természetesen visszafizetik. „Az így visszavett gyógyszert újra kiadni nem lehet, így biztosítható a szigorú gyógyszer- és betegbiztonság” – emelte ki az OGYÉI.

Esetek, amikor ne is próbálkozzunk

Nem érdemes a visszaváltással próbálkozni, ha

  • a felírt készítményt a patikában – a mi beleegyezésünkkel – más gyógyszerrel helyettesítik, ám az nem felel meg az elvárásainknak,
  • vagy másnak váltunk ki egy gyógyszert, a beteg azonban nem kívánja használni az adott készítményt.

A fenti esetek bárkivel előfordulhatnak, azonban nem minősülnek téves gyógyszer-kiszolgáltatásnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.