Elege lett, felmondott a népszerű háziorvos

Nem a fizetés vagy a megnövekedett munkamennyiség, sokkal inkább a magyar egészségügy szervezetlensége és a napi többórányi, felesleges adminisztráció miatt távozik dr. Zsigri Szabolcs háziorvos. Mint írta, konkrét terve a jövőre nézve még nincs, de elkezd németül tanulni.

„Sajnálattal értesítjük önöket, hogy rendelésünket 2023.04.30. vasárnappal véglegesen befejezzük” – osztotta meg Facebook-oldalán és honlapján dr. Zsigri Szabolcs, a Budapest 14. kerületében található 58. körzet háziorvosa. Mint írta, Hajdu Erika körzeti nővér nyugdíjba vonul, ő pedig német nyelvtanulásba kezd – új munkaszerződése viszont egyelőre nincsen.

Naponta több órát vesz el a valódi betegellátástól az iskolai orvosi igazolások adminisztratív terhe – hívták fel a figyelmet a hazai gyermekorvosok. Az ügy kapcsán levélben fordult Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárhoz Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

Nem a pénz a gond

A háziorvos kiemelte, hogy nem a nemrég megemelt orvosi fizetés, és nem is a megnövekedett munkamennyiség áll távozásának hátterében. Magyarázatként – „a teljesség igénye nélkül” – az alábbiakat sorolta fel:

  • a háziorvosi fizetés ugyan megközelíti a kórházi fizetést, azonban feltételrendszerhez kötött,
  • a gyógyító, oktató és kutató munka helyett egyre több – véleménye szerint – felesleges adminisztrációt kell végezniük, például napi szinten órák mennek el orvosi igazolások, táppénzes papírok és szociális igazolások kiadásával,
  • a háziorvosoknak kell pótolniuk „az oktatási, szociális és egészségügyi rendszer hibáit”,
  • mindennapos, hogy kudarcot vallanak a páciensek gyógyításában, mert objektív okok miatt nem tudnak előrelépni, és megfelelő kezelést, ellátást nyújtani,
  • a páciensek is arról számolnak be, hogy egyre nehezebb megfelelő ellátáshoz jutniuk, de még időpont szerezniük is egyre komolyabb kihívást jelent mind az állami, mind a magánszolgáltatóknál,
  • a jelentősen megnövekedett kiadások miatt egyre nehezebben férnek bele a havi költségvetési keretbe, amit ráadásul csökkenteni terveznek,
  • emellett napi szinten órákat töltenek a betegeik életútjának szervezésével.

„Nem történtek kedvező változások”

Dr. Zsigri Szabolcs a fentiek mellett azt is kiemelte, hogy véleménye szerint „az elmúlt évtizedek során nem történtek kedvező változások a magyar egészségügy szervezettségében”. Sőt – mint írta – nemrég kifejezetten negatív irányba indult el az alapellátás átalakítása, „az egészségügyi szervezetek bevonása nélkül, véleményének figyelmen kívül hagyásával”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők nagy része este feloszlik, nagy területen derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hazánk északkeleti harmadában, illetve kisebb körzetekben délnyugaton felhős, borongós lehet az idő, ezeken a tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!