A jövőben már a férfiak is szedhetnek fogamzásgátlót

Tudósok egy olyan, férfiaknak szánt, hormonmentes fogamzásgátló tabletta kifejlesztésén dolgoznak, amely néhány órára megbénítja a spermiumokat, így megakadályozza, hogy azok eljussanak a petesejtig. A szer már az állatkísérleti fázisban van, és az első tesztek biztató eredményekkel zárultak.

Elérhető közelségbe került a nem hormonális férfi fogamzásgátló – állítják a tudósok, miután biztató eredményeket hoztak az általuk kifejlesztett tablettával egereken végzett első tesztek. A vizsgálatok megállapították, hogy a szer legalább néhány órán keresztül megbénítja a spermiumokat, vagyis elég sokáig ahhoz, hogy azok ne tudjanak elérni a petesejtig – írta meg a BBC.

férfi egy tablettát és egy pohár vizet tart a kezében
Elérhető közelségbe került a nem hormonális férfi fogamzásgátló. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Nem kellene állandóan szedni, csak szex előtt

A korai tesztek alapján a TDI-11861 nevű szernek már egyetlen adagja is képes volt immobilizálni, vagyis mozgásképtelenné tenni az egérspermiumokat a párosodás előtt, alatt és után. Ez a hatás átlagosan három órán át kitartott, 24 órán belül pedig teljesen elmúlt. A fejlesztők szerint a tablettát az intim együttlét előtt körülbelül egy órával kellene majd bevenni, valamint figyelni kellene az órát, hogy a használók pontosan tudják, mikor múlik el a szer hatása. Nem kellene azonban rendszeresen szedni a tablettát – kizárólag szex előtt lenne szükséges bevenni.

A gyógyszer további előnyei

A nők számára kifejlesztett fogamzásgátlókkal ellentétben a férfiaknak szánt tabletta hormonmentes, és a tudósok szerint éppen ez az egyik legnagyobb előnye is. A szer így ugyanis nem üti ki a legfontosabb férfi nemi hormont, a tesztoszteront, ezzel együtt pedig nem is okozhat semmilyen hormonhiány miatt fellépő mellékhatást.

Egyébként a tudósok által megemlített tények mellett számos egyéb előnnyel is járhat, ha végre piacra kerülne egy férfiaknak szánt fogamzásgátló. Így ugyanis jóval kevesebb hormonhatásnak kellene kitenni a nőket, valamint azoknak a pároknak is elérhetővé válhat egy biztonságos védekezési lehetőség, ahol a nő alapbetegségei miatt eddig nem jöhetett szóba a hormonális fogamzásgátlás. Persze az óvszer ebben az esetben is remek megoldás, fennáll azonban a veszélye, hogy kiszakad.

Fontos kiemelni továbbá, hogy ez a tabletta – az óvszerrel ellentétben – egyik felet sem védi meg a nemi betegségekkel szemben. A szer piacra dobása előtt azonban még rengeteg további vizsgálatra lesz szükség. A következő fázisban nyulakon tesztelik, utána pedig az embereken is kipróbálhatják majd a férfi fogamzásgátló hatékonyságát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.