Koronavírus: miért nem hordunk jobb maszkokat?

A koronavírus ellen védekezve még mindig nagyon sokan hordanak egyszerű textilmaszkot. Ez ugyan jobb a semminél, de nem a legbiztonságosabb alternatíva. Miért nem vált akkor mindenki hatékonyabbra és minőségibbre? Ennek jártunk utána.

A koronavírus-járvány első hulláma olyan váratlanul csapott le a világra, hogy semmilyen szempontból nem volt idő alaposan felkészülni rá. Az első pár hétben - sőt, Magyarországon már azelőtt, hogy a WHO hivatalosan is világjárványnak minősítette a COVID-19 -et - a pánikszerű felvásárlásnak és a szűkös készleteknek köszönhetően elfogyott a gyógyszertárakból az összes sebészi maszk, még az egészségügyben dolgozóknak sem jutott belőle elég. Akkor sokan álltak rá házi készítésű textilmaszkok gyártására és viselésére, leginkább azért, hogy legalább valamivel védjék magukat a vírussal szemben.

textilmaszk
A jól variálható és könnyen tisztítható textilmaszkok továbbra is népszerűek. Fotó: Getty Images

A legtöbb amerikai még ma is a textilmaszkot részesíti előnyben, ám ahogy a theatlantic.com szerzői témát körüljáró írásukban megállapítják, a márciusi első pánik óta eltelt majdnem egy év elég lett volna ahhoz, hogy az emberek minőségibb arcmaszkokra váltsanak. A textilmaszkok ugyan átmeneti megoldásnak jók, de mindennapi használatra, különösen, ha valaki sok időt tölt másokkal összezárva a munkahelyén vagy utazás közben, sokkal nagyobb biztonságot nyújtó alternatívák közül kellene választani - állítják a szerzők.

A maszkviselés kérdése most különösen aktuális, mert az új koronavírus néhány hete Nagy-Britanniában beazonosított B.1.1.7 elnevezésű mutációja világszerte egyre gyorsabban terjed: már hazánkban is kimutathatóan megjelent. Mivel ez a vírusvariáns a kutatók eddigi vizsgálatai és becslései szerint 50-70 százalékkal jobban fertőz, mint az egyéb mutációk, a hatékony védelmet nyújtó minőségi maszkoknak most még nagyobb szerepe lehet a járvány gyors terjedésének megfékezésében.

Textilmaszkok: ezért nem szabadulhatunk tőlük

Számos érv szól a textilmaszkok mellett. Az egyik, hogy viszonylag kényelmes - mivel nem mindegyik tapad szorosan az arcra -, így azok egy része is hajlandó viselni, akik az orvosi maszkokat különféle indokokkal elutasítják. Tény, hogy jobb, mint a semmi: a helyesen felvett textilmaszk is lassítja a vírus terjedését, mert felfogja a viselője által esetlegesen kibocsátott vírusrészecskéket, de legalábbis csökkenti a kibocsátott vírusmennyiséget (ezt nevezik forráskontrollnak). Ugyanakkor még a többrétegű szövetmaszkok sem védenek olyan hatékonyan az érkező vírusrészecskéktől, mint az eldobható orvosi maszkok. Ahogy azt időközben számos edukációs, szemléltető videó is bemutatta: nem minden maszk nyújt egyforma védelmet .

Ennek ellenére nehezen mondunk le a textilmaszkokról, mert könnyen tisztíthatók , elég bedobni a mosógépbe és magasabb hőmérsékleten kimosni, esetleg vasalni őket - bár ez utóbbitól sokan eltekintenek. Olcsó, ritkán kell beruházni rá, könnyen variálható, aktuális napi öltözékünkhöz is remekül passzintható és kényelmes. Ami egyben a hátulütője is, mert sokan helytelenül, túl lazára engedve, esetleg az orruk alá tolva hordják. A sok mosástól pedig gyorsan elkophat, a laza szálak könnyebben át- és beeresztik a vírusrészecskéket.

A maszkhasználat a COVID-19 járvány kezdete óta vitákat vált ki. Az orvostudomány álláspontja szerint az orr és a száj elfedésére szükség van. A magyar társadalomban sokakat lehet, hogy csak a kilátásba helyezett büntetések vesznek rá az arcmaszk használatára. Részletek!

Ahogy a The Atlantic cikke is felhívja rá a figyelmet, fontos lenne, hogy a vezető egészségügyi szervezetek és hivatalok - az Egyesült Államokban a CDC és az FDA - ajánlást fogalmazzanak meg a textilnél hatékonyabb maszkok viseléséről, mert a jelenlegi helyzetben a vírus terjedése felgyorsulhat. Véleményük szerint ideális esetben a lakosság számára mostanra biztosítani lehetett/kellett volna a hiteles tanúsítvánnyal rendelkező, magas minőségű FFP2 (KN95) arcmaszkokat. Még jobb lenne, ha ezek ingyenesen hozzáférhetőek lennének mindenki számára - ahogy azt több szakértő is sürgeti. Köztük Abraar Karan orvos, aki rámutatott: önmagában az a tény, hogy egyesek nem hajlandók maszkot viselni, még inkább szükségessé teszi, hogy minőségibb maszkokat kapjanak azok, akik hajlandóak hordani. Szakértők szerint arra is nagy szükség lenne, hogy az egészségügyi hatóságok egyértelművé tegyék a nyilvánosság számára, mely maszkok megbízhatók és honnan szerezhetők be, valamint hogyan kell tisztán tartani és megfelelően viselni azokat.

A témában készült tanulmányok egyébként azt javasolják, hogy amennyiben valakinek nincs lehetősége FFP2-es maszkok beszerzésére, néhány egyszerű módszerrel növelje meglévő maszkjai hatékonyságát. A sebészi maszkokat maszkmerevítővel érdemes kombinálni, a szövetmaszkokat a megfelelő illeszkedés érdekében orrhuzallal és szűrőbetéttel lehet frissíteni.

Bajor helyzet: textil helyett kötelező FFP2

A maszkkérdés Európában is vitát generál. A bajorországi üzletekben és tömegközlekedési eszközökön például jövő héttől mindenkinek kötelező FFP2 maszkot hordania, mert a bajor kormány úgy látja, hogy a házi készítésű szövetmaszkok és az eldobható sebészi maszkok már nem nyújtanak elegendő védelmet a tömegben. Ahogy arra a spiegel.de cikke is rávilágít, a minőségi és magasabb árkategóriájú arcmaszkok drágábbak - interneten rendelve a legolcsóbbak is ezer forint körül vannak -, és kötelező használatukkal jóval nagyobb anyagi terhet rónak a szegényekre, akik továbbra sem engedhetik meg maguknak ezt a luxust. Különösen, hogy legfeljebb nyolc óra elteltével ezeket is cserélni kell.

Számos virológus kritizálta a bajor kormány döntését, amellett, hogy persze igyekeztek hangsúlyozni az FFP2 maszkok előnyét. "Elvileg jó ötlet" - mondta Jonas Schmidt-Chanasit virológus, hozzátéve, hogy ezek kötelezővé tételéhez szükség van arra, hogy ingyenesen hozzáférhetőek legyenek, és a helyes használatukra vonatkozó utasításokkal is el kell látni viselőjüket.

A DPA hírügynökség időközben arról számolt be, hogy - részben a kritikus hangokra reagálva - Bajorország a tervek szerint a közeljövőben nagyjából 2 millió maszkot biztosít ingyenesen a rászorulóknak. A német egészségbiztosítási pénztárak a szövetségi kormány kezdeményezésére kuponokat küldtek ki, amelyek lehetővé teszik a veszélyeztetett csoportokba tartozók számára, hogy a helyi gyógyszertárakban ingyenesen jussanak hozzá FFP2 maszkokhoz. Hogy a gyakorlatban ez a kuponos megoldás hogy működik, idővel kiderül, de az biztos, hogy hasonló kezdeményezésekkel el lehetne érni, hogy világszerte több rászoruló ember jusson hatékony védelmet nyújtó minőségi maszkokhoz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra