Életmód
Intim higiénia
Nemi betegségek, intim női problémák, hüvelyfolyás, vizeletcsepegés, menstruáció, szőrtelenítés
Alrovatok
Meddő nőknek nyújt segítséget egy új intézkedés
Ma Magyarországon egy nő akár hosszú éveken át eljárhat különféle orvosi vizsgálatokra, mire kiderül, hogy endometriózisban szenved, és a meddősége is ennek a következménye. Az egészségügyi kormányzat ezért szakemberekkel és civilekkel közösen olyan szakmai irányelvet dolgozott ki, amely gyorsítaná a diagnózis felállítását.
Reggelig a déli tájakon és az Alföldön túlnyomóan derült lesz az ég, ugyanakkor északkeleten több lesz a felhő, és még előfordulhat néhol zápor, zivatar. Az északi országrészben és a Dunántúl nagy részén rétegfelhőzet takarja az eget, párás, foltokban ködös idő lesz, de napkeltét követően javulnak a látási viszonyok. Napközben a felhőzet szakadozik, gomolyosodik, mindenhol kisüt több órára a nap. Délután főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyenként zápor, zivatar. A délnyugati szél olykor megélénkül, de zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet délután 22 és 28, késő este 15, 20 fok között változik. A változékony idő mellett a frontérzékenyek tüneteit napközben kettős fronthatás erősítheti fel.