Mikor kell eltávolítani a mellet?

Bár elsőre a legtöbb nő számára riasztónak hangzik, az emlőeltávolító műtét gyakran az egyetlen járható út. Általában rosszindulatú daganat esetén kerül rá sor, ám ezen kívül még különböző indikációi léteznek a beavatkozásnak. Mutatjuk, mikor indokolt az emlőeltávolítás, milyen típusai vannak az eljárásnak, illetve mikor van lehetőség más megoldásra.

Az emlőeltávolító műtét (masztektómia) ma már rutinműtétnek számít, egyben a mellrák terápiájának egyik lényeges eleme. Több különböző típusa létezik. A legnagyobb mértékű beavatkozás a radikális masztektómia, amely a mell teljes eltávolítását takarja. Ilyenkor a sebész eltávolítja a bőrt, a mell alatti izmokat és a környező, hónalji nyirokcsomókat is. Erre leginkább nagy kiterjedésű daganat esetén van szükség, amikor a rák már túlterjedt a zsírszöveten, akár a mellkasi izmokra is – ismertette dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászati daganatokkal is foglalkozó nőgyógyásza.

fiatal nő mammográfiás vizsgálaton vesz részt
Riasztóan hangzik, de gyakran a melleltávolítás az egyetlen járható út. Fotó: Getty Images

Terápiás és prevenciós célú emlőeltávolítás

Emlőeltávolítást nemcsak rosszindulatú daganat esetén végeznek, hanem prevenciós, vagyis megelőző célzattal is. Ez az úgynevezett profilaktikus masztektómia. Ilyenkor (még) nincsenek jelen rákos sejtek, ám nagy a veszélye, hogy előbb-utóbb megjelennek. Ezt a BRCA1 és a BRCA2 génmutációk jelezhetik előre, így akiknek a családjában előfordult már emlő- vagy petefészek-daganat, azoknak érdemes utánajárni, hogy náluk is fennáll-e ez a probléma.

Ezen genetikai hiba esetén 50-90 százalékos a kockázat, hogy náluk is kialakul az emlőrák, akár már 45 éves koruk előtt. Emlőeltávolítás után azonban a mellrák megjelenésének kockázata igen csekély, így a magas genetikai kockázattal rendelkező csoportban megfontolandó a műtét.

Emlőmegtartó műtét is létezik

Az emlőeltávolítás mellett létezik úgynevezett emlőmegtartó műtét (lumpektómia) is. Ez az 5 centiméteresnél kisebb elváltozások esetén ajánlott. A lumpektómia egy olyan eljárás, amikor csak az emlő rákot tartalmazó részét, vagyis magát a daganatot és a környező szövetek szélét távolítják el.

Rák után, mellek nélkül: érintett mesél kálváriájáról
Nehéz utat járt be a 46 éves Christina Miner. Évekig küzdött mellfájdalommal, végül pedig rák miatt mindkét mellét eltávolították. De kálváriája csak ezt követően indult el igazán, amelynek vége az lett, hogy inkább visszautasította a mellimplantátumokat.

Mikor jobb az eltávolítást választani a megtartás helyett?

Sok esetben igen nehéz eldönteni, hogy az emlőeltávolító vagy az emlőmegtartó műtét lenne-e jobb megoldás. Érdemes tudni azonban, hogy az emlőmegtartás nem minden esetben járható út. A szakember szerint a megtartás helyett az eltávolítás mellett kell, illetve érdemes dönteni, ha:

  • két vagy több daganatos terület is van;
  • a beteg sugárkezelésen esett át korábban, de az emlőrák kiújult;
  • a páciens terhes, így a sugárkezelés nem vehető igénybe;
  • a mellből korábban már eltávolították a csomót, ám még mindig jelen vannak rosszindulatú sejtek;
  • az érintett olyan génmutációt hordoz, amely lényegesen megnöveli az emlőrák kialakulása veszélyét (mint a fentebb említett BRCA1 és BRCA2);
  • túl nagy méretű a daganat.

Nincs két egyforma mellrákos beteg

Annak eldöntéséhez, hogy melyik beavatkozás a legjobb választás emlőrák esetén, alapos kivizsgálásra van szükség. A terápia minden esetben személyre szabott, mert nincs két egyforma beteg. A kezelési módszert befolyásolja a többi között a daganat stádiuma, agresszivitása, mérete és elhelyezkedése. De fontos kérdés az is, hogy vannak-e áttétek, mennyi idős a beteg, illetve milyen az általános egészségi állapota.

A helyzet teljeskörű feltérképezéséhez több vizsgálatra is szükség van, és nem ritkán érdemes másodvéleményt is kérni – mutatott rá dr. Hernádi Balázs. Mint mondta, a legjobb kezelési módszer kiválasztásához ismerni kell a beteg panaszait, emellett pedig tapintásos, labor-, ultrahang- és mammográfiás vizsgálat is elengedhetetlen. A szakember szerint egyébként a legpontosabb információt az emlő MR-vizsgálata adja, illetve a tomoszintézis. Ezenkívül gyanús csomó esetén ultrahang vezérelte aspirációs citológiával lehet alaposabban megvizsgálni az adott képletet – így még közelebb lehet kerülni a daganat természetének pontos megismeréséhez, ezáltal pedig a legoptimálisabb terápiához is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.