Aggasztó, mit tesznek a csapvízzel az akkumulátorok

A terhes nők magzatának fejlődését is befolyásolhatja a nem megfelelő minőségű csapvíz fogyasztása.

A magas lítiumtartalmú csapvíz fogyasztása megnövelheti a veszélyét annak, hogy a terhes nők autizmussal élő gyermeket hozzanak világra – derült ki egy kutatásból, amelyről az Eurekalert is beszámolt. A JAMA Pediatrics folyóiratban publikált tanulmány vélhetően az első, amely az ivóvízben természetesen előforduló lítiumot azonosította az autizmus lehetséges környezeti kockázati tényezőjeként.

Az akkumulátorok miatt szennyeződhet az ivóvíz

„Az ivóvíz minden szennyeződése, amely hatással lehet a fejlődő emberi agyra, alapos vizsgálatot érdemel” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Beate Ritz, a UCLA David Geffen Orvostudományi Karának neurológus professzora. Hhozzátette: a jövőben a talaj és az ivóvíz egyre nagyobb mértékben szennyeződhet majd ezzel az anyaggal amiatt, mert rengeteg lítiumban gazdag akkumulátor kerül a hulladéklerakókba. Tanulmányuk eredményei jól dokumentált dán adatokon alapulnak, de a neurológus szerint fontos lenne megismételni a kutatást a világ más populációiban és területein.

csapvíz, lítium
A lítiumos csapvíz veszélyt jelenthet a kismamákra. Fotó: Getty Images

Ugyanakkor a lítium nem csak káros hatásairól ismert, hiszen egyes vegyületeit régóta használják depresszió és bipoláris zavarok kezelésére. Viták folynak azonban arról, hogy az anyák biztonságosan szedhetik-e a lítiumtartalmú készítményeket a terhesség alatt, miközben egyre több bizonyíték van arra, hogy ez összefüggésbe hozható a vetélés, valamint az újszülöttek szívproblémáinak nagyobb kockázatával.

Sok más fémmel együtt a lítium természetes módon is előfordul az ivóvízben, néhány korábbi tanulmány ugyanakkor már felvetette a gyanút, hogy nagyobb mennyiségben hatással lehet az idegrendszer fejlődésére, valamint az autizmust kiváltó folyamatokat is befolyásolhatja. Ritz egy dán kutatócsoporttal 151 közüzemi vízmű lítiumszintjét elemezte, amely Dánia lakosságának körülbelül felét ellátja ivóvízzel. Az ország egészségügyi adatbázisa alapján azonosították az 1997-2013 között született gyermekeket. Közülük 12799-nél diagnosztizáltak autizmust, őket 63681 olyan gyermekkel hasonlították össze, akinél nem azonosították ezt a zavart. A kutatók az anyai genetikai hátteret, néhány társadalmi-gazdasági tényezőt és a levegőszennyezettségi kitettséget is figyelembe vették, amelyek mindegyike összefüggésbe hozható a gyermekek autizmusának fokozott kockázatával.

Az eredmények azt mutatták, hogy a csapvízben lévő lítiumszint emelkedésével párhuzamosan nőtt az autizmus diagnózisának kockázata is. Azt is megállapították, hogy a lítiumszint és az autizmus kockázata közötti összefüggés valamivel erősebb a városi területeken élőknél, mint a kisebb városokban és vidéki területeken.

Az országban működő átfogó és átlátható civil adatbázisok mellett (amelyek értékes forrásoknak bizonyultak a közegészségügyi kutatók számára) számos más tényező is ideálissá tette Dániát ehhez a tanulmányhoz. A palackozott víz fogyasztásának aránya a legalacsonyabbak közé tartozik itt európai viszonylatban, ami azt jelenti, hogy a dánok nagyrészt csapvizet isznak. Az ország fejlett vízhálózata a fémek és egyéb szennyeződések mérésére is jól használható. Ritz szerint Dánia vizében a lítiumszint más országokhoz képest valószínűleg az alacsony és közepes tartományba esik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra