Meddő nőknek nyújt segítséget egy új intézkedés

Ma Magyarországon egy nő akár hosszú éveken át eljárhat különféle orvosi vizsgálatokra, mire kiderül, hogy endometriózisban szenved, és a meddősége is ennek a következménye. Az egészségügyi kormányzat ezért szakemberekkel és civilekkel közösen olyan szakmai irányelvet dolgozott ki, amely gyorsítaná a diagnózis felállítását.

A meddőségi kezelések sikerességét számottevően rontja, hogy az endometriózisban szenvedő betegek sok esetében túlságosan későn kapják meg a diagnózist. Márpedig ebben a betegségben Magyarországon becslések szerint kétszázezer nő is szenvedhet, és jelentős részük nem tud teherbe esni. Az egészségügyi tárca ezért orvos szakemberekkel és az érintett civilekkel közösen dolgozott ki egy új, endometriózisra vonatkozó szakmai irányelvet, amelytől a kormány a lombikkezelések hatékonyságának javulását várja – írja a HVG.

endometriózis, meddőség, menstruáció
Az endometriózis egyik jellemző tünete a fájdalmas menstruáció. Fotó: Getty Images

Négy évet is elvehet a kezelésből, mire kiderül a meddőség valódi oka

Az endometriózisban érintett magyar nők átlagosan hét-nyolc orvost is végigjárnak, mire kiderül, hogy ez a betegség okozza a fájdalmaikat, ez azt jelenti, hogy idehaza jelenleg négy év a diagnosztikai késedelem – mondja Salamon Adrienn, az Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány elnöke. Az új protokoll célja pedig az, hogy a betegséget minél előbb felismerjék és kezeljék, ezzel egyúttal a meddőségi problémákon is segíteni lehet. 

Az endometriózis főbb tünetei a fájdalmas menstruáció, a tartós, krónikus kismedencei fájdalom, a vizelet-, illetve székletürítést kísérő fájdalom (súlyos esetben véres vizelet, illetve véres széklet), a szexuális élet kapcsán fellépő fájdalom, illetve gyakran az egyedüli tünet a meddőség, mely a betegek körülbelül negyven százalékánál fordul elő. A betegség az első menstruációtól kezdve a klimaxig bármikor megjelenhet, és a kialakulásának okát a tudomány máig nem ismeri.

Előfordul, hogy a lombikprogramban részt vevő nők csak a sokadik próbálkozás után tudják meg, hogy az endometriózis miatt nem esnek teherbe. Emiatt az alapítványnál fontosnak tartják, a szakértőkkel egyetértésben, hogy még a meddőségi kezelések megkezdése előtt kiderüljön a betegség. A Humán Reprodukciós Igazgatóság által koordinált új meddőségi ellátórendszerben olyan szakambulanciák létrehozását tervezik minden megyei kórházban, ahol a meddőség okát keresik, vizsgálják, és javaslatot tesznek a kezelésre.

Cél, hogy egyértelmű legyen, mi a következő lépés

A lényeg, hogy az új szakmai irányelv ne csak egy elméleti dolog legyen, hanem egy működő rendszer, amelyben a betegek is pontosan tudják, hogy mikor mi történik velük, és hova kell fordulniuk. Ez most nem minden esetben egyértelmű  állítja Salamon Adrienn. Nyilván nem minden endometriózisban szenvedő nő szeretne gyermeket, de akik igen, azoknál minél előbb érdemes diagnózist felállítani és – amennyiben szükséges – operációval kezelni a betegséget, mert a műtéti eljárás nagyban segíti a későbbi teherbeesést.

Magyarországon jelenleg egyébként tíz állami és kilenc magánintézmény van, ahová a páciensek fordulhatnak, de várhatóan a kormányzat növelné a centrumok számát. A szaktárca az endometriózisra vonatkozó protokollt pár napja hagyta jóvá, de fontos megjegyezni, hogy a dokumentum olyan ajánlásokat és irányelveket tartalmaz, amelyek alapján lehetőség nyílik a területet érintő finanszírozási rendszer átalakítására is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.