A fejfájás és típusai

A fejfájás típusai, okai, diagnózisa

A fejfájások egy részének nyilvánvaló oka van, mint például a túlzott alkoholfogyasztás vagy a megfázás. Ezek ritkán tartanak néhány óránál tovább, így ha szükséges, egy - két fájdalomcsillapító képes enyhíteni a tüneteket.

Számos különféle típusú, eltérő okokból fellépő fejfájást ismerünk. Ha a fejfájás annyira zavaró, hogy a beteg orvosi segítséget vesz igénybe, az orvosok csak akkor tudnak hatékony kezelést előírni, ha tudják, milyen típusú fejfájással van dolguk. A legtöbb megbetegedésnél az orvos különféle vizsgálatokkal tudja a feltételezett diagnózist megerősíteni. Így például a vérvizsgálat segít egy fertőzés vagy anémia diagnosztizálásában, röntgenvizsgálattal csonttöréseket, az agy képalkotó vizsgálatával pedig egy esetlegesagydaganatlétét lehet megerősíteni.

A leggyakoribb fejfájástípusoknak, mint a migrénnek vagy a tenziós fejfájásnak nincs ilyen diagnosztikai tesztje. Ez azt jelenti, hogy a diagnózis lényegében a betegnek az orvos kérdéseire adott válaszain és a negatív (kóros eltérést nem mutató) neurológiai vizsgálaton alapul. Nem meglepő ezért, hogy a diagnózis felállítása időigényes és nem mindig egyszerű.

Primer és szekunder fejfájások

Hippokratész ismerte fel elsőként azt, hogy a fejfájásokat primer és szekunder állapotokra lehet osztani. A primer fejfájásoknak, mint amilyen a migrén, nincs nyilvánvaló fizikai oka. A szekunder fejfájások más körülmények vagy betegségek miatt, például másnaposság, fejsérülés, agyhártyagyulladás vagy melléküreg-gyulladás következtében lépnek fel. Ennek az egyszerű különbségtételnek nagy hatása van a fejfájás kezelésére, hiszen a primer fejfájás nyilvánvalóan más kezelést igényel, mint a szekunder fejfájás, amely az alapvető ok kezelésére reagál a legjobban.

Az évszázadok során az osztályozás egyre bonyolultabbá vált, így a diagnózis elősegítése érdekében leírásokban és diagnosztikai kritériumokban egyeztek meg. A legutóbbi osztályozás, melyet "A fejfájások, koponyai (koponyát érintő?) neuralgiák és az arcfájdalmak osztályozása és diagnosztikai kritériumai" címen a Nemzetközi Fejfájás Társaság dolgozott ki, 2004-ben jelent meg. Eredetileg klinikai vizsgálatokban történő alkalmazásra szánták, ma azonban általánosan használják. Több mint 90 kutató elme átfogó közleménye ez, amelyben a fejfájásnak 13 fő csoportját sorolják fel, közöttük 4-féle primer és 9-féle szekunder fejfájást. Természetesen ez az osztályozás sem tökéletes és idővel nyilvánvalóan módosítani fogják, de nagy előrehaladást jelent a korábbi megközelítésekhez képest.

A kritériumoknak azonban szélesebb körű funkciójuk is van, mivel nagy népességre kiterjedő vizsgálatokban lehet őket a migrén, vagy más fejfájások diagnózisának megerősítésére felhasználni. Ez azt jelenti, hogy a kutatók egy adott időszakban, rendszerint egy év alatt, egy adott népességen belül előforduló új fejfájásokat (az incidenciát) tanulmányozhatják. Megállapíthatják azon emberek számát is, akiknek az életük során bármikor fájt a fejük (élettartam-prevalencia). A fejfájás epidemiológiáját Dániában és az Egyesült Államokban vizsgálták a legkiterjedtebben, bár sok más országban is végeztek hasonló vizsgálatokat.

A primer fejfájások osztályozása négy csoportot eredményezett: a migrén, a tenziós fejfájás, a cluster- fejfájás, valamint a vegyes fejfájások csoportjait.

A migrén az orvosok által leggyakrabban látott neurológiai kórkép. A gyermek- és tizenéves korban kezdődik, de a rohamok sokszor nem gyakoriak. A harmincas és negyvenes évek közeledtével a rohamok egyre gyakrabban fordulnak elő nőknél: a férfi és női előfordulási arány 1:3. A 40-45. életév után mindkét nemnél csökken a migrén előfordulása, gyakran elmúlik a későbbi évek folyamán.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy a lakosság kb. 10-12 százalékának volt élete során migrénje. A migrénnek két típusa van: az aurával társuló migrén a rohamok 20-30 százalékát teszi ki, míg az aura nélküli migrén a rohamok 70-80 százalékát alkotja. Mindkét típusú rohamok lényegében azonosak, visszatérő fejfájás-rohamok, amik rosszulléttel, fény- és hangkerüléssel illetve azzal járnak, hogy az érintettek a normális napi feladataikat nehezen tudják ellátni. Nem ritka, hogy a migréntől szenvedőnek ágyba kell feküdnie, amíg a roham enyhül. Az aurával járó rohamok 5-60 percig tartó jellegzetes, leggyakrabban vizuális tünetekkel kezdődnek, amelyek megszűnnek mielőtt a fejfájás elkezdődik. Sok embernél, akinél a rohamokhoz aura társul, aura nélküli rohamok is előfordulnak.

Tenziós fejfájás

Bár a migrén gyakori, a leggyakoribb fejfájástípus az összes fejfájásnak körülbelül 78 százalékát képviselő tenziós fejfájás, mellyel csaknem mindenki találkozott már az élete folyamán. A tenziós fejfájásba történő besorolás kritériumai a migrén kritériumainál kevésbé szorosak: ezek a fejfájások nagyon eltérőek lehetnek súlyosság és időtartam szempontjából, kísérő tünetük általában nincs, és rendszerint jól reagálnak recept nélkül kapható fájdalomcsillapítókra. Rendszerint a tizen- és huszonéves korban kezdődnek, ám általában az emberek húszas és harmincas éveinek végén fordul elő a leggyakrabban.

A jellegzetes tünet a tompa, nem túl erős fájdalom, amely szinte szoros övként veszi körül a fejet. Rendszerint nem szorítkozik a fejnek csak az egyik oldalára vagy részére, hanem kétoldali vagy az egész fejre terjed; gyakran ráterjed a válltájékra is. A fájdalom harminc perctől akár egy hétig is tarthat, súlyossága az enyhe fájdalomtól a közepesig bárhol lehet. Legtöbbször nem befolyásolja jelentősen a normális napi tevékenységet. Mindazonáltal azoknak, akiket érint, némi korlátozással kell szembe nézniük (pl. indítékcsökkenés, koncentráló-képesség csökkenése, rosszkedvűség). A tenziós fejfájás általában nappal lép föl és - a migrénnel ellentétben - a fizikai aktivitás, például a séta a friss levegőn jó hatású lehet.

A tenziós fejfájás oka nagyrészt még ismeretlen. Mentális és fizikai problémák válthatják ki, mint pl. a fej- és a nyakizmok feszülése, a stressz vagy a rövid ideig tartó megfeszített munka. Az újabb kutatások azonban arra utalnak, hogy a valódi ok valami más. Feltételezik, hogy a központi idegrendszerben a szervezet saját fájdalom elleni védekező mechanizmusának rendellenessége a valódi ok. A tenziós fejfájások krónikus természetűek is lehetnek.

Cluster fejfájások

A primer fejfájások harmadik csoportját a Nemzetközi Fejfájás Társaság jelentősen átalakította. A jelen elnevezés szerint trigemino-autonom fejfájásoknak hívott kórképek közös jellemzője a féloldali, általában erős fejfájás, melyet az autonóm (vegetatív) idegrendszer azonos oldali működészavarával magyarázható tünetek kísérnek. Leggyakoribb képviselőjük, a cluster (halmozott rohamokban jelentkező) fejfájás a legdrámaibb fejfájások egyike. Szerencsére ritka, csupán a lakosságnak kevesebb, mint 0,1 százalékát érinti, erősen dohányzó férfiak körében gyakoribb.

Rendszerint 20-30 éves kor között kezdődik, 6-8 hétig tartó naponkénti fejfájásokkal járó epizódokkal. Ezen időszak alatt az érintett naponta egy vagy több, rendszerint azonos időszakban jelentkező, kínzó, féloldali fejfájást regisztrál. A fájdalom általában 1-2 órán át tart és olyan erős, hogy a betegek egy része fejét a falba verdesi, vagy más erős inger egyidejű alkalmazásával igyekszik azt mérsékelni.

A fájdalom típusos kísérőjelensége az azonos oldali könnyezés, orrdugulás vagy orrfolyás; a kötőhártya ereinek tágulata miatt a fájdalom oldalán a szem általában kissé vöröses. A krónikus paroxysmalis hemicrania (ismeretlen eredetű rohamokban jelentkező féloldali fejfájás) még ritkább és leginkább nőknél fordul elő. A féloldali, pár perctől maximum fél óráig tartó, naponként akár 10 -30-szor jelentkező rövid roham indometacinra megszűnik.

Egyéb fejfájások

A primer fejfájások listáját az "egyéb" jelzésű fejfájások teszik teljessé, amelyek közé a hideginger okozta fejfájás, a megerőltetéssel összefüggő fejfájások, valamint a szexuális aktivitással kapcsolatos fejfájások tartoznak. A leggyakoribb a hideginger-fejfájás, amit mindenki megtapasztalhat, ha nagy adag nagyon hideg fagylaltot nyel le.

A szekunder fejfájások, amelyek közé a leginkább rettegett agydaganatok is tartoznak, szerencsére ritkák. Kivételt képez ez alól a másnaposság, a lázzal összefüggő fejfájás valamint a melléküreg-gyulladás. Kevésbé közismert, hogy a fejfájás rohamkezelésre alkalmas fájdalomcsillapítók rendszeres használata (a fájdalomcsillapító-abúzus) is fejfájást okoz. Ez az orvosok rémálma, mivel nagyon nehezen lehet kezelni. Paradox állapot, amely a speciális fejfájás-rendeléseket felkereső betegeknek legalább 10 százalékát érinti. Úgy vélik, hogy az egész lakosságnak körülbelül 1 százaléka szenved emiatt.

Sokszor egy nem túlságosan gyakori rohamokkal járó primer fejfájásból, leggyakrabban migrénből alakul ki. Gyakran nem pontosan felderíthető okok miatt megnő a fejfájások gyakorisága, vagy egy járulékos fejfájás alakul ki. Az igény, hogy a beteg a tüneteket hatásosan kezelje - gyakran azért, mert fél, hogy nem tud fejfájással dolgozni - oda vezet, hogy a fájdalom csillapítása céljából egyre gyakrabban alkalmazza a tüneti kezelést. Amikor ez már nem hat, erősebb fájdalomcsillapítókhoz nyúl. Ennek eredményeként a hét csaknem minden napján fejfájás elleni szert szed. Még rosszabb, hogy egy idő után a kezelés a fájdalmat már nem is csillapítja. Ilyenkor a beteg másfajta kezelésekkel próbálkozik, de ezek hatástalanok.

A prognózist nem az határozza meg, hogy sok vagy csak kevés gyógyszert szed naponta: az adagolás rendszeressége sokkal fontosabb, mint az aktuálisan bevett gyógyszer mennyisége. Az ilyen beteg nehezen kezelhető, mert a hatásos terápia alapja az, ha beszünteti a napi gyógyszerszedést. Ennek gyakran kezdeti nagyon súlyos megvonásos fejfájás a következménye, amely több napig tart. A tünetek azonban fokozatosan enyhülnek, és az ezután is megmaradó fejfájás sokkal gyorsabban reagál a kezelésre. A gyógyszereléssel való visszaélés okozta fejfájást leginkább úgy lehet megakadályozni, ha az akut kezelés rendszeres alkalmazását hetenként legfeljebb 2-3 napra korlátozzák.

Ahány fej, annyiféle kezelés

A Nemzetközi Fejfájás Társaság osztályozásának bevezetése elősegítette a fejfájás kutatását, javította a lakosság körében előforduló fejfájás megértését és jól használható segítséget adott a pontos diagnózis felállításához. Mindez jól kiegészítette azt a robbanásszerű fejlődést, amely a primer fejfájások roham-, ill. megelőző kezelésében az elmúlt 20 évben bekövetkezett. A fejfájások klinikai kezelésének alapja a részletes és pontos kikérdezés, mely a fejfájás jellemzőin túl ki kell terjedjen a kórelőzményekre, egyidejűleg fennálló egyéb betegségekre, gyógyszerszedési szokásokra és a szociális ill. családi körülményekre is.

Mivel a fejfájások jelentős részét pszichés tényezők (stressz, hangulatzavar, kimerültség) is provokálhatják, ezek feltárása is lényeges szempont. A beteg és orvos közti bizalom, e gyakran terápiás nehézséget jelentő kórképek kezeléséhez elengedhetetlen. Nincs és a közeljövőben nem is várható olyan diagnosztikus eljárás, mely a fejfájások kórismézéséhez és kezelésének megtervezéséhez szükséges időráfordítást jelentősen lerövidítené. Ebben az értelemben a fejfájások kivizsgálása és kezelése - a modern eszközök megfelelő mértékű használata mellett - a klasszikus orvoslás legjobb hagyományait felelevenítve igényli a beteg problémája iránti (időráfordításban is megnyilvánuló) érdeklődést, a szaktudás folyamatos frissítését és a gondos odafigyelést. Minden egyes fejfájás külön diagnózist igényel. Csakis ezt követően lehet specifikus és gyakran elkülönített, egyedi kezeléseket alkalmazni.