A fejfájás gyógyszeres kezelése

Bárhol jelentkezzen is testünkön, a fájdalomtól a lehető leghamarabb szeretnénk megszabadulni. Különösen igaz ez, ha fejünk kezd el sajogni. Érdemes tehát számba venni, hogy milyen gyógymódok akadnak a fejfájás enyhítésére.

Maga a panasz persze közismert, hiszen gyakorlatilag mindenki megtapasztalja élete során, ezzel együtt azonban érdemes szót ejteni arról, hogy fejfájás és fejfájás között is létezik különbség. Fontos megemlíteni, hogy a fájdalom egyes esetekben valamilyen betegség tüneteként jelentkezik, az e téren említhető kórképek sora pedig meglehetősen hosszú. Más esetekben viszont úgynevezett primer, azaz elsődleges fejfájásról beszélhetünk, amely maga a betegség. E körben három főtípust különböztetünk meg:

Milyen gyógyszer segít?

Hogyan válasszunk lázcsillapítót? Részletek itt.

Az előfordulás gyakoriságát tekintve a tenziós fejfájás a leghangsúlyosabb, hiszen az emberek mintegy négyötödét érinti. Nyomó, szorító jellegű fájdalmat okoz, amely azonban rendszerint az egyszerű, általában vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókra is jól reagál. Így tehát az olyan nem-szteroid gyulladáscsökkentők egyaránt hatásosak lehetnek, mint az acetilszalicilsav, a paracetamol, az ibuprofen és a diclofenac.

Sok esetben a vény nélkül kapható gyógyszerek is hatásosak a fejfájás ellen
Sok esetben a vény nélkül kapható gyógyszerek is hatásosak

Egy fokkal bonyolultabb a migrén kezelése. A népesség nagyjából 10 százalékánál előforduló probléma rohamokban kitörő, heves, lüktető fájdalmat jelent, amely többnyire csak a fej egyik oldalán jelentkezik. Egy-egy roham akár napokig is eltarthat és gyakran társul egyéb tünetekkel, így látás- és hallászavarokkal, émelygéssel, hányingerrel. Enyhe fájdalom esetén a recept nélkül is kapható fájdalomcsillapítók hatása is elegendő lehet, szükség esetén hányáscsillapítóval kombinálva. Ha azonban a roham erősebben jelentkezik, akkor elengedhetetlenné válik az orvosi segítség. Ilyen esetekben az ergotamint, a dihydroergotamint vagy a triptánt tartalmazó szerek jöhetnek szóba. Amennyiben havonta kettőnél több migrénes roham jelentkezik, úgy megelőzésként vérnyomáscsökkentőket, antidepresszánsokat, görcsoldókat, magnéziumot és riboflavint is lehet a szükségnek megfelelően alkalmazni.

Szintén rohamokban jelentkező, féloldali fájdalommal jár az emberek kevesebb mint 1 százalékát érintő cluster-fejfájás, amely esetén a kínzó fájdalomhoz egyéb - ugyancsak féloldali - panaszok társulhatnak, így könnyezés, a szem kivörösödése, orrdugulás és orrfolyás. A triptántartalmú, migrénspecifikus gyógyszerek a clusterrohamok kezelésére is hasznosak, ezen felül jó eredményeket lehet elérni oxigén inhalálásával, ezért az érintettek gyakran tartanak otthon oxigénpalackot. A megelőzéshez elérhető egy speciális vérnyomáscsökkentő, amelyet szteroidinfúzióval együtt szoktak alkalmazni a fejfájás-ambulanciákon.

Másodlagos fejfájások esetén az alapbetegség kezelése a legfontosabb. Érdemes továbbá megemlíteni, hogy primer fejfájások esetén sem csupán a gyógyszeres terápia jelent megoldást, hanem általában életmódbeli változtatások is szükségesek a valódi és tartós javuláshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. A délnyugati határ mentén növekszik a kisebb csapadék előfordulási esélye. Az északi, északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.