A legjobb és legrosszabb teák fejfájás esetén

Egyes teák – nyugtató és hidratáló hatásuk révén – segíthetnek a fejfájás enyhítésében. Egyes teafajták azonban – a bennük található koffein és hisztaminok miatt – kiválthatják vagy akár ronthatják is a panaszokat.

Amikor fáradtsággal, megfázással vagy stresszel szembesülünk, sokan a kedvenc teánkat hívjuk segítségül. De vajon egy fejfájás esetén is jót tehet egy csészényi ebből a forró italból, vagy inkább csak súlyosbodnak tőle a panaszaink? A Health.com által megkérdezett szakértők szerint ez sok mindentől függ.

két fiatal nő teát tölt magának
A teafogyasztás számos előnnyel járhat, de nem mindenkinek, és nem mindegyik fajtája. Fotó: Getty Images

A tea a világ egyik legszélesebb körben fogyasztott itala – a víz után a második helyen áll. Népszerűségét annak is köszönheti, hogy számos pozitív hatást gyakorolhat a szervezetre – gondolj csak a gyógyteákra. A tea és a fejfájás kapcsolata azonban egy kicsit bonyolultabb ennél. Egészségi állapotodtól és a tea fajtájétól függően ugyanis ez az ital gyógyítója, de akár kiváltó oka is lehet a fejfájásnak

Teaösszetevők, amelyektől megfájdulhat a fejed

Számos teaösszetevőről ismert, hogy – egyéni érzékenységétől függően – fejfájást válthat ki. „Bizonyos teák – például a matcha, a fekete, az oolong vagy az Earl Gray – koffeint tartalmaznak, és ma már bizonyított tény, hogy a túlzott koffeinbeviteltől megfájdulhat a fejünk” – mutatott rá Mascha Davis táplálkozási szakértő. A koffein ugyanakkor képes függőséget is kialakítani, tehát egyeseknél éppen a megszokottnál alacsonyabb koffeinfogyasztás válthat ki fejfájást és elvonási tüneteket, például extrém fáradtságot és ingerlékenységet. Lisa Andrews dietetikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a sok koffein fogyasztása nyugtalan, rossz minőségű alváshoz vezethet, közvetett módon pedig ez is lehet a fejfájás oka. 

A fentiek alapján azt gondolhatod, hogy kizárólag koffeinmentes teák fogyasztásával elkerülheted a fejfájást, ez azonban nem feltétlenül igaz. Ha például rendszeresen gyógyszert szedsz és mellé gyógyteát iszol, akkor azok kölcsönhatása fejfájáshoz vezethet.

De a gyümölcsteákban és egyes teakeverékekben található tanninoktól is megfájdulhat a fejed, ha hajlamos vagy rá. Ennek oka vélhetően az, hogy ezek a vegyületek befolyásolhatják a szerotonin felszabadulását a szervezetben. Egyes kutatások viszont arra utalnak, hogy a tanninok a vas felszívódását is megzavarhatják, így a vér oxigénszállítása nem lesz ideális, ez pedig szintén hozzájárulhat a fejfájáshoz.

Meg kell említeni továbbá a hisztamint is. Ez is egy, a különféle élelmiszerekben természetes módon előforduló vegyület, egyesek azonban intoleránsak lehetnek vele szemben. A hisztaminérzékenységre olyan tünetek hívhatják fel a figyelmet, mint például a fejfájás, a csalánkiütés vagy az orrdugulás.

Ezek a legjobb teák a vérnyomás csökkentésére
Tudtad, hogy egyes teafélék és gyógynövények csökkenthetik a vérnyomást? Mutatjuk, mit érdemes kipróbálnod, ha a vérnyomásértékeid normalizálása a cél.

Ezeket idd, ha enyhítenéd a fejfájást

Már egy enyhe kiszáradás is járhat fejfájással, ezért már önmagában a folyadékbevitel növelése segíthet a kellemetlen panasz enyhítésében. Egyeseknél – különösen a migrénesek körében – a koffein is jótékony hatású lehet, ugyanis szűkítheti a kitágult ereket, ezáltal pedig mérsékelheti a fejgörcsöket. Ezenkívül a teafogyasztás már pusztán ezért is gyógyírt jelenthet a fejfájásra, mert segíthet az ellazulásban. Egy tanulmány például megállapította, hogy azok, akik 6 héten keresztül naponta megittak 4 csésze teát, sokkal könnyebben lendültek át a stresszhelyzeteken, így a stressz okozta fejfájás is kevésbé kínozta őket.

Természetesen, ha érzékeny vagy a koffeinre, a hisztaminokra, a tanninokra vagy a tea egyéb összetevőire, érdemes kerülnöd a tea fogyasztását. Ha azonban gyakran fáj a fejed, és szeretnél a fájdalomcsillapítókon kívül egyéb alternatívákat is felfedezni a panasz enyhítésére, Davis szerint az alábbi teafajták nagyobb valószínűséggel enyhítik a fejfájást, mint mások.

  • Borsmenta tea – A benne található mentol nyugtató hatással lehet az izomzatra, ezért hasznos lehet a feszültség okozta fejfájás csillapításában.
  • Gyömbér tea – Gyulladáscsökkentő, valamint émelygést enyhítő tulajdonságai révén sikeresen bevethető a gyomorpanaszok okozta fejfájások esetén.
  • Levendula tea – Nyugtató hatásával csökkenti a stresszt, ennek eredményeként pedig a fejfájást is mérsékelheti.
  • Kurkumint vagy kamillát tartalmazó teák – Ezek fejfájáscsökkentő hatásának igazolásához több adatra van szükség, de egyes vizsgálatok szerint ezek is hatékonyan bevethetőek a kellemetlen panaszok ellen.

„Fontos azonban megjegyezni, hogy a teára adott egyéni válaszok annyira eltérőek lehetnek, hogy ami az egyik embernél működik, az nem biztos, hogy a másiknál is enyhíti a fejfájást. Ezért azt javaslom mindenkinek, hogy személyre szabott étrendi tanácsokért konzultáljon egy dietetikussal – tette hozzá a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.