Hat dolog, amit jó tudni a migrénről

Kiss Éva

A migrén titokzatos betegség: kialakulásának okai, lefolyása, elkerülésének lehetőségei körül sok a bizonytalanság, utóbb esetleg tévhitnek bizonyuló közvélekedés. Néhány ilyen állítás igazságtartalmának jártunk utána.

Unatkozó úrinők hisztije?

Évszázadokra nyúlik vissza az a tévhit, hogy a migrén csupán az unatkozó, elkényeztetett nők betegsége. Jókai nem egy regényében leírja a migréntől szenvedő úrinőt, aki a lesötétített szobában, borogatással a fején félájultan hever, vagy hisztérikusan a cselédeket ugráltatja maga körül, de tulajdonképpen csak a környezetét, elsősorban a férjét akarja büntetni mindezzel. Nos, ez egyszer a nagy író igazságtalanul ítélt, hiszen a migrén nagyon is valóságos betegség, amint azt az érintettek jól tudják, és bizony egy erős roham idején mind az ingerlékenység, mind a munka-, sőt a szinte mozgásképtelen állapot is teljesen indokolt.
Egyetlen igazságtartalmuk van ennek a rosszindulatú feltételezésnek: tény, hogy a nők körében háromszor olyan gyakran fordul elő. Ennek azonban nem pszichés vagy szociális oka van, hanem biológiai, hiszen a migrént amenstruációidején lezajló hormonális változások is kiválthatják.
A migrént valóban erősíti a csokoládé?

A migrént valóban erősíti a csokoládé?

Meg lehet érezni előre?

Akármilyen furcsán hangzik is, igen! Létezik olyan, hogy valaki bejelenti: egy órán belül rosszul leszek... A migrénes roham ugyanis sokaknál (különösen a súlyosabb esetekben) valamivel a jelentkezése előtt "bekopogtat": fásult rosszkedv, levertség, erősödő hányinger, borzongás, szédülés, szemkáprázás, szem előtt cikázó fények, látótérkiesés, fülzúgás jelezheti a közeledtét. Ezt a bevezető szakaszt a migrén aurájának nevezik, és nagyon fontos, hogy szerencsés esetben az előjelek idején még megfelelő gyógyszerrel, pihenéssel, alvással megállítható a roham teljes kibontakozása. Van, akinek a koffein és egy bevált fájdalomcsillapító késedelem nélküli alkalmazása segít ilyenkor.

Az öregedés jele?

Sokan vélik úgy, hogy a migrén is az életkor előrehaladtával gyakrabban jelentkező testi nyavalyák közé tartozik. Ez azonban tévhit, éppen az ellenkezője igaz: a migrén többnyire fiatal korban, 10 és 30 év között jelentkezik, sőt hat-hét éves gyermekeknél is előfordul. A nők esetében a menopauza után már nem jellemző, ötven éven felüliek jóval ritkábban szenvednek tőle.

Örökölhető?

Sok jel mutat arra, hogy ha nem is örökletes, de egyes családokban gyakrabban fordul elő. A betegek kórelőzményének, a családi anamnézisnek összeállításakor számos esetben derült ki, hogy az érintett testvére vagy szülei is átélték már a migrén kínjait.

Okozhatja túlérzékenység?

A migrén kialakulásának okait nem ismerik a kutatók pontosan, több elmélet is van ezzel kapcsolatban. Ezek egyike szerint az érintettek túlérzékenysége okozza a roham kialakulását: az idegrendszerük bizonyos ételekre, körülményekre, stresszre, egyes illatokra stb. az agyalapon található, idegekben gazdag ütőerek görcsös összehúzásával válaszol. Ennek következtében az agy vérellátása, a vér eloszlása megváltozik. Ilyen provokáló tényező lehet az időjárás-változás, vagyis a légnyomás hirtelen emelkedése vagy süllyedése is.

Migrénesek nem ehetnek csokoládét, kerüljék a kínai konyhát?

Rossz hír: ebben a vélekedésben van igazság. A tapasztalatok szerint ugyanis a csokoládé is azok közé az ételek közé tartozik, amelyek provokálhatják a migrénes roham kialakulását. Ilyenek a magas amintartalmú ételek, például a sajt is, de még számos más ételféleséggel is óvatosan kell bánni az érintetteknek: a vörösbor, a tartósított ételféleségek, a füstölt áruk, a zsíros ételek, sőt bizonyos déligyümölcsök is kiválthatnak migrénes tüneteket. A kínai konyha amiatt keveredett gyanúba, mert szívesen használja a nátrium-glutamát nevű ízesítő-tartósítószert, amely szintén előidézhet migrént.

A migrén növeli az érbetegségek kockázatát?

Sajnos, ez sem alap nélküli hiedelem. Egy izlandi kutatócsoport 26 éves nyomonkövetés alapján arra a következtetésre jutott, hogy az aurával járó migrénben szenvedők esetében, ha nem is jelentősen, de nő a szív- és érbetegség, illetve a stroke kockázata. Az aura nélküli migrénben szenvedő betegeknél nem tapasztaltak ugyanezt. Egy másik kutatás, a francia Országos Egészségügyi és Orvoskutatási Intézet munkatársai megerősítették ezt a kockázatnövekedést a vérzéses stroke-ra vonatkozóan.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban kedden délelőtt az északkeleti tájakat leszámítva borult lesz az ég és havazás, főleg délkeleten havas eső, helyenként eső várható Délután borult lesz az ég, a Dunántúlon havazás, középen havazás, havas eső, keleten főleg eső várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag