
Levegő Minősége



Nem mindegy, milyen az asztmás beteg otthona
Nehézlégzés, mellkasi szorítás, köhögőroham, sípoló légzés, fulladás - csak néhány az asztmás tünetek közül, amelyek jelentősen megnehezítik az érintettek mindennapjait. A panaszok megelőzése, illetve kordában tartása érdekében nagyon fontos, hogy a betegek mivel veszik körbe magukat a lakásukban, valamint milyen az otthoni levegő minősége.





4 hiba, amit sokan elkövetnek szellőztetés közben
Azt gondolhatnánk, hogy a szellőztetésnél kevés egyszerűbb dolog létezik, hiszen nincs más dolgunk, mint kinyitni az ablakot egy időre, majd becsukni. Ám létezik néhány alapszabály, amit érdemes betartani, hogy otthonunkban mindig friss levegő legyen.

Gyógyszerkereső
Általában erősen felhős vagy borult idő várható, legfeljebb átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben. Csupán este, késő este kezdhet el nyugat felől határozottan csökkenni a felhőzet. Többfelé kell számítani esőre, záporra, keleten zivatarokra is. Nagy területen várható számottevő mennyiség, de az északnyugati országrészben kisebb a csapadék esélye, akár szárazon is maradhat. Az egyre többfelé északias irányba forduló szelet nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések, azonban a keleti, délkeleti országrészben eleinte még gyenge maradhat a délies irányú légmozgás. A csúcshőmérséklet általában 13 és 18 fok valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél pár fokkal hűvösebb, míg a délkeleti országrészben néhány fokkal melegebb lehet az idő. Hat fokos lehűlést hozott a hidegfront.