Ezek a legrosszabb levegőjű európai városok

Az európai városok több mint felében még mindig probléma a levegőszennyezettség.

Az európai városok több mint felében még mindig probléma a levegőszennyezettség a legfrissebb adatok szerint. A statisztikák annak ellenére sem javultak, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt tavalyi korlátozások idején csökkent a közlekedésből származó és egyéb károsanyagok kibocsátása - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

A légszennyezés így hat a szervezetre A légszennyezés mindenkire veszélyes lehet - hívta fel a figyelmet egy keddi bejegyzésben a Tisztifőorvos, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hivatalos Facebook-oldala. Kattintson a részletekért!

Ezek a legtisztább és legszennyezettebb városok

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) 323 európai város 2019-es és 2020-as adatait elemezve megállapította, hogy ezek közül mindössze 127-ben, vagyis nagyjából 40 százalékukban nem haladta meg a 2,5 mikronos finomszemcsés anyagok ( szálló por ) légköri koncentrációja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott határértéket. A finomszemcsés anyagoknak való kitettség több mint 400 ezer idő előtti halálozásért felelős évente Európában.

Továbbra is komoly gond a légszennyezettség Európában. Fotó: Getty Images
Továbbra is komoly gond a légszennyezettség Európában. Fotó: Getty Images

Levegőminőség szempontjából a három legtisztább európai város a svédországi Umea, a finnországi Tampere és a portugáliai Funchal, míg a három legszennyezettebb a lengyelországi Nowy Sacz, az olaszországi Cremona és a horvátországi Slavonski Brod voltak a vizsgált időszakban.

A mutatók szerint a nitrogén-dioxid szintje több mint 60 százalékkal csökkent néhány európai városban a tavaly áprilisi lezárások alatt, ám a szálló por koncentrációja csak kis mértékben esett vissza: a 10 mikronos részecskék szintje nagyjából 20-30 százalékkal csökkent az érintett időszakban. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy a finomszemcsés anyagok forrása nem csupán a közúti közlekedés, hanem a különböző ipari és mezőgazdasági eljárások, gyakorlatok is.

A friss adatokat bárki megnézheti az európai városok levegőminőségi adatmegjelenítőjén , amely a legtisztábbtól a legszennyezettebbig rangsorolja a városokat annak alapján, hogy az elmúlt két naptári évben milyen volt a finomrészecskék átlagos szintje a területükön. Budapest 240. a rangsorban "mérsékelt" levegőminőségi szinttel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!