Tudnak az állatok számolni?

Egy új tanulmány szerint a patkányok rendelkeznek némi érzékkel a számokhoz.

Hongkongi kutatók arra voltak kíváncsik, tudnak-e az állatok számolni: ennek kiderítésére patkányokon végeztek kísérleteket. Ehhez többek között tanulási feladatokat, agymanipulációs technikákat, és mesterségesintelligencia-modellezést is felhasználtak - írja a MedicalXpress.com.

Tanulmányukban rávilágítanak a numerikus képességek - a matematikai alkalmasság szempontjából alapvető kognitív képesség, amely az emberi intelligencia egyik jellemzője - hátterében álló mechanizmusokra. 

A csapat kifejlesztett egy algoritmust, amely olyan ingereket generál, amelyek lehetővé teszik az állatok számára, hogy csak a számokra koncentráljanak, és minimalizálják az egyéb zavaró tényezőket.

patkány számolási képesség számolás
Más területen is hasznosítható lehet a felfedezés. Fotó: Getty Images

Kiderült, hogy a patkányok - amelyeknek korábban semmilyen tudásuk nem volt a számokról - képesek voltak számérzéket fejleszteni, amikor két vagy három, számot reprezentáló hangokkal tréningezték őket. Bár folyamatosan növelték a hangok erejét, a patkányok következetesen csak arra összpontosítottak, hányat hallottak belőlük, amikor az jutalomfalatokra vonatkozó döntéseket hozták.

Azt is felfedezték, hogy amikor blokkolták az állatok agyának egy bizonyos részét, az úgynevezett hátsó fali kéregállományt, az a számok megértésének képességét befolyásolta, de a hangerő változásait továbbra is érzékelték. Ez a szerzők szerint arra utal, hogy az agynak van egy specifikus területe a számok feldolgozására.

Ezáltal nemcsak arra derült fény, hogyan kezeli az agy a számokat, hanem például arra is, hogy pontosan milyen idegi áramkörök játszanak szerepet abban, hogyan dolgozzák fel az állatok a számokat. A kutatók szerint az eredmények kulcsfontosságú állatmodellt kínálnak az emberi számolási képességnek, illetve a hiányának idegrendszeri alapjainak megvizsgálásához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!