Ezért ragadhat a macska a fán

Valódi akrobata, de a fáról nem mindig képes lemászni.

A macska mindig a talpára esik, szinte bármekkora lyukon bepréseli magát és akármilyen magasra felmászik, előfordul azonban, hogy megáll a tudománya, ha egy fáról kell lejönni. Ez azonban nem az ügyetlenségük számlájára írható, egyszerűen a testi adottságaik miatt megy nekik nehezebben – írja a cats.org.

cica, macska a fán
Előfordulhat, hogy nem tud lejönni. Fotó: Getty Images

Számos anatómiai oka van

A macskák először lépnek a jobb hátsó lábukkal, majd a jobb mellsővel, aztán a bal hátsóval végül a bal mellsővel, mint a tevék vagy a zsiráfok. Emiatt nehéz a mellső és hátsó lábaikat lemászás közben koordinálniuk. A befelé görbülő karmaik is akadályozzák őket lefelé, hiszen nem tudnak vele kapaszkodni úgy, mint amikor felfelé másznak. Emellett a mellső lábaik befelé hajlanak a hátsók irányába, és gyengébbek is. Ráadásul sem a mellső, sem pedig a hátsó mancsaik nem fordulnak befelé, mint például a mókusoknak, így nem tudnak ráfogni sem arra a felületre, amin szeretnének lemászni.

Miért dorombolnak a macskák? Öt oka is lehet.

Ha kis kedvenced nem tud lemászni a fáról, ne a tűzoltókat tárcsázd, van nekik elég dolguk. Inkább várd meg, amíg szép lassan lemászik, vagy ha nagyon nem megy, próbálj meg segíteni neki te. Például nyújts fel neki egy rámpát, amin könnyebben lejön, csalogasd le valami finomsággal vagy végső esetben próbálj meg létrán felmászni hozzá. Ha úgy ítéled meg, hogy ez túl veszélyes lenne, kérd a helyi állatmentő szervezet segítségét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.