Probléma, ami bárkit érinthet, mégsem vesszük komolyan

A vashiány bárkit érinthet, az emberek azonban többnyire nem észlelik időben testük jelzéseit. Sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már jelentősen romlott az egészségük. Ezért annak ellenére, hogy a vashiány súlyos következményekkel járó, globális probléma, jelentősen aluldiagnosztizált állapot.

A vashiány igen gyakori probléma: egyes becslések szerint több mint 1,5 milliárd embert érint. Európában minden harmadik menstruáló nő, négy várandós közül három, illetve a kisgyermekek csaknem fele vashiányos. A kezeletlen vashiányból kialakuló vashiányos vérszegénység pedig a gazdaságilag fejlett országok lakosságának 2-4 százalékát érintheti.

A vasnak központi szerepe van az élettani folyamatokban: elengedhetetlen egyebek mellett a vérképzéshez, szívünk és izmaink megfelelő működéséhez, a fertőzésekkel és a betegségekkel szembeni ellenálló képességünk, valamint fizikális és mentális energiaszintünk fenntartásához is. Ezért is különösen fontos, hogy odafigyeljünk a megfelelő beviteléére, illetve komolyan vegyük a hiánybetegségre utaló jeleket.

A tartós fáradtságon túl

Egy európai felmérés szerint a vashiányos betegek leggyakrabban tartós fáradtságra (79 százalék), sápadtságra (38 százalék) és a koncentrálóképesség csökkenésére (30%) panaszkodnak, a nők pedig igen gyakran (28 százalék) erős menstruációs vérzésről is beszámolnak. A vezető panaszokon kívül azonban számos egyéb tünet is utalhat vashiányra: 

  • fejfájás,
  • halláscsökkenés,
  • légszomj, memóriazavar,
  • csökkent libidó, 
  • az ajkak berepedése,
  • fekélyek a szájban,
  • sérülékennyé vált bőr,
  • töredezett köröm,
  • hajhullás,
  • hidegérzékenység,
  • nyugtalan láb szindróma,
  • jég kívánása,
  • ehetetlen dolgok utáni sóvárgás.
vashiány, fáradtság, fejfájás, nő, hiánybetegség
A nőknél igen gyakran alakul ki vashiány, a fáradtság és a fejfájás is jellemző tünete lehet. Fotó: Getty Images

Nem csak nőket érinthet

A vashiány egy olyan hiánybetegség, amely leginkább a nőket érinti, de valójában mindkét nemnél kialakulhat, kortól függetlenül. Kialakulásának hátterében fokozott – menstruációs vérzés vagy egyéb krónikus vérvesztés miatti – vasvesztés; nem kielégítő vasfelszívódás (vérzéssel, gyulladással vagy felszívódási zavarral járó, hosszan tartó krónikus betegségek esetén), megnövekedett vasigény (várandósoknál, kisgyermekeknél, serdülőkorban, valamint tartós és erőteljes fizikai megterhelés során), illetve elégtelen vasbevitel állhat. Ez utóbbi vegetáriánusok és diétázók körében a legjellemzőbb.

A szervezet összeomlásához vezethet

A vashiány jelentősen befolyásolja az életminőséget és a teljesítőképességet, kezeletlenül hagyva pedig előbb-utóbb a szervezet összeomlásához vezethet. A hiánybetegség csaknem harmadával csökkenti a fizikai teljesítőképességet, és minden második vashiányos panaszkodik aktivitáscsökkenésről. A következmények azonban személyenként eltérőek lehetnek, az viszont borítékolható, hogy gyengébbé válunk, súlyosbodnak krónikus betegségeink, és gyakrabban meg is betegszünk a vashiány miatt.

Kisgyermekeknél jelentősen rontja a szellemi és a mozgásfejlődést, a terhesség idején jelentkező vashiány pedig nemcsak az anyára, hanem a fejlődő magzatra is veszélyes, mivel alacsony születési súly, koraszülés és károsodott agyi fejlődés kockázatával is együtt jár. Tartósan fennállva pedig a vasraktárak annyira kiürülnek, hogy kialakul a vashiányos vérszegénység, amely életveszélyes, azonnali lépéseket igénylő állapot.

Egyes statisztikák szerint az emberek átlagosan 9 hónappal az első vashiányos tünetek jelentkezését követően fordulnak orvoshoz. Pedig időben elkezdett, kiegyensúlyozott, vasban gazdag táplálkozással, valamint szájon át történő vaspótlással jó eséllyel megelőzhető a szövődmények kialakulása. Ezek sikertelensége esetén pedig intravénás (injekciós vagy infúziós) vasterápiával is sikeresen kezelhető a vashiány és az anémia.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +8 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, helyenként párás lesz a levegő. A déli óráktól előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is jelentősen csökken a felhőzet, de északkeleten végig borult marad az ég. Főként a déli országrészben és a Dunától keletre fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este 8, 14 fok között valószínű. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra