Erre figyelj, ha nem eszik húst a gyerek

Vannak gyerekek, akik nem hajlandók húst enni, emiatt pedig a szülők hajlamosak azt hinni, ez hátrányt okozhat gyermekük fejlődésében. Ma már azonban tudjuk: ha odafigyelünk néhány dologra, a fiatal szervezet hús nélkül is hozzájuthat a szükséges tápanyagokhoz.

A vegetáriánus étkezést tartó kisgyerekek és serdülők több gyümölcsöt és zöldséget, illetve kevesebb édességet és sós rágcsálnivalót fogyasztanak, mint azok, akik esznek húst. Ez is az oka, hogy az elhízás kockázata az ő esetükben jóval alacsonyabb. Korábban a szakértők attól tartottak, hogy a vegetáriánus étrend – amely általában kevés telített zsírt és állati fehérjét tartalmaz, valamint magas a rost-, folsav-, C- és E-vitamin tartalma – táplálkozási hiányosságokat okozhat a gyermekeknél. Ma már azonban tudjuk, hogy ez általában nem így van, ha a jól megtervezett étkezés a szükséges tápanyagokból elegendő mennyiséget tartalmaz – írja a MedicalXPress.

VAS, VITAMINOK, VEGETÁRIÁNUS ÉTREND, KALCIUM, OMEGA 3 ZSÍRSAV, HÚS, ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS, ÉTKEZÉS
A gyerekeknek néhány év elteltével kialakul az ízlésük, azon pedig már nem könnyű változtatni. Fotó: Getty Images

A legfontosabb tápanyagok

Fehérje: a hüvelyesek (bab, borsó, lencse), a földimogyoró és a szója rendszeres fogyasztása segít abban, hogy elegendő mennyiséget kapjanak. A vegán gyerekeknek és serdülőknek még több ilyen ételre lehet szükségük, mert a növények általában nem tartalmaznak olyan mennyiségű fehérjét, mint a tejtermékek vagy a tojás.

Vas: a vashiány gyakori a gyermekeknél, és még inkább a vegetáriánus étkezést követőknél. Összességében a vegetáriánusoknak körülbelül 1,8-szor nagyobb vasbevitelre van szükségük, mint a húsevőknek.

Cink: a cinkszint szintén alacsonyabb lehet a vegetáriánus étrendet követő gyermekeknél, bár a hiány ritkán fordul elő. Jó cinkforrás a szója, a hüvelyesek, a gabonafélék, a sajt, a magvak és a diófélék. A magvak beáztatása és csíráztatása, valamint a kenyér kovászolása is segíthet a szervezetnek a cink jobb hasznosulásában. 

B12-vitamin: a természetben elsősorban az állati eredetű termékekben van jelen. Nagyon kis mennyiségben megtalálható néhány erjesztett élelmiszerben, a noriban, a spirulinában és a chlorella algában. Bár a legtöbb vegetáriánus étrend elegendő B12-vitamint tartalmaz, a vegán étkezési tervet követő gyermekeknek B12-vitamin-kiegészítőt kell szedniük, vagy dúsított élelmiszereket, például dúsított táplálékélesztőt kell fogyasztaniuk.

vas, vitaminok, vegetáriánus étrend, kalcium, omega 3 zsírsav, hús, zöldség, gyümölcs, étkezés
Fontos a változatos étrend. Fotó: Getty Images

Kalcium: a kelkáposzta, a fehérrépa, a kínai káposzta, a bok choy (bordáskel), a szója, a fehérbab, a mandula, a tahini, a füge és a narancs, valamint a dúsított növényi tejek jó kalciumforrások. 

D-vitamin: kevés élelmiszerben fordul elő természetes módon D-vitamin. A tojássárgája tartalmaz valamennyit. A tehéntej, néhány nem tejes tej, a tofu, a narancslé, a reggelizőpelyhek és a margarinok ugyanakkor gyakran D-vitaminnal vannak dúsítva.

Omega-3 zsírsavak (EPA és DHA): ezek az egészséges zsírok elsősorban a hidegvízi halakban találhatók, de tartalmazzák különféle magvak (dió, len, chia, camelina, repce és kender), és ezek olajai is.

Mindenképpen beszélj a gyermekorvossal, és ha aggodalomra ad okot a gyermek tápanyagbevitele, különösen a vas vagy a B12-vitamin tekintetében, vérvizsgálattal fogják ellenőrizni azok szintjét. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!