Koronavírus: "nem a legrosszabbra számítunk"

Egyes számítások szerint az új típusú koronavírus akár a brit lakosság 80 százalékát is megfertőzheti - írja a BBC.

Nagyon nagy kiterjedésű járvány esetén a brit lakosságnak akár a 80 százaléka is megfertőződhet az új típusú koronavírus terjedésének első vagy első két hullámában - nyilatkozta a BBC-nek Chris Whitty angol tisztifőorvos. Hangsúlyozta azonban, hogy nem tartja valószínűnek, hogy ez valóban meg fog történni - ez csupán a "legrosszabb forgatókönyv", amelynek felvázolása szükséges volt a koronavírus elleni küzdelem megszervezéséhez. "Ez az abszolút felső széle a tervezéshez használt becslési sávnak. Ezt hívjuk az ésszerűen felvázolható legrosszabb eseti forgatókönyvnek" - mondta.

A brit egészségügyi hatóságok azonban ennél jóval alacsonyabb fertőződési aránnyal számolnak. Ennek ellenére fontos, hogy a legrosszabb forgatókönyvre is legyenek cselekvési tervek, mert csak így tud az ország megfelelően felkészülni a koronavírus-járvány okozta helyzet súlyosbodására - tette hozzá.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, Anglia, Nagy-Britannia, legrosszabb forgatókönyv
Szájmaszkban néznek egy meccset az angliai Sheffieldben. Fotó: Getty Images

Még nincs angol áldozat

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) 2019 végén jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Azóta már több mint 93 ezer embert fertőzött meg világszerte, a halálos áldozatok száma pedig 3100 felett van. Nagy-Britanniában egyelőre nincs áldozata a koronavírus-járványnak, de az angol tisztifőorvos szerint a fertőzés terjedése esetén számítani kell néhány halálesetre, különösen a kiemelten veszélyeztetettek - tehát az idősek és a krónikus betegek - körében. A rendszeresen visszatérő szezonális nagy-britanniai influenzajárványokban viszont évente átlagosan nyolcezren halnak meg - tette hozzá a szakember.

Mire számít Anglia?

Koronavírus: így lehetne megfékezni - olvassa el a részleteket!

Az angol tisztifőorvos gyakorlatilag kizártnak tartja, hogy a kínai intézkedésekhez hasonlóan Nagy-Britanniában is egész városok lezárására lenne szükség a koronavírus-járvány miatt. "Kínában a járvány korai szakaszában ez ésszerű intézkedés volt, de az ilyen lépés csak addig célszerű, amíg a megbetegedések egy adott térségben koncentrálódnak és máshová még nem terjedtek át" - magyarázta a szakértő.

Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) szintén valószínűtlennek nevezi, hogy Londont valaha is teljesen karantén alá kellene helyezni a koronavírus terjeséde miatt. A szakemberek ennek ellenére úgy vélik, hogy nem indokolatlan elemzést készíteni egy ilyen drasztikus intézkedés gazdasági hatásairól. A pénzügyi elemzők szerint naponta csaknem félmilliárd fontos - 190 milliárd forintos - kárt okozna ez a lépés. Ötnapos munkahéttel számolva a gazdasági veszteség egyheti teljes karantén esetén a 2,4 milliárd, egyhavi zárlat esetén pedig a 10 milliárd fontot is meghaladná.

Egyre több derül ki arról, hogyan pusztít az új koronavírus. A legújabb információk szerint a központi idegrendszert is roncsolja - a részletekért olvassa el az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.