Koronavírus: időseket és betegeket támad

Több mint 44 ezer koronavírus-fertőzött adatainak elemzése alapján kutatók arra jutottak, hogy a más betegségekben szenvedők és az idősek esetében a legnagyobb a vírusfertőzés kockázata, de az egészségügyi dolgozók is a veszélyeztetettek közé tartoznak.

Az eddigi legátfogóbb tanulmány elkészítéséhez a kutatók 44672 fertőzött adatait vizsgálták. Az esetek több mint 80 százalékában enyhe, 13,8 százalékában pedig súlyos lefolyású a betegség. A betegek 4,7 százaléka azonban kritikus állapotba került.

új koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, veszélyeztetettek, idősek, krónikus betegek
Védőmaszkot viselnek a vásárlók egy sanghaji boltban. Fotó: Getty Images

Veszélyben az idősek és a betegek

A halálozási arány a 80 év felettiek körében a legmagasabb - több mint 14 százalék. A kilenc év alatti gyerekek között azonban eddig nem szedett áldozatot a járvány. A halálozási arány 39 éves korig nagyon alacsony, de még a 40-es éveikben járó betegek körében sem éri el a fél százalékot. Az 50-59 éveseknél több mint fél százalék, a 60-69 éveseknél több mint 3 százalék, a 70-79 éveseknél pedig már 8 százalék az elhunytak aránya. A nemek szerinti megoszlást vizsgálva pedig azt látták a kutatók, hogy eddig jóval több férfi halt meg a járványban, mint nő. A férfiak körében 2,8, a nőknél pedig 1,7 százalékos a halálozási arány.

Kevésbé fenyegeti a gyerekeket az új vírus - olvassa el a részleteket!

A kutatók azt is megállapították, hogy a más betegségekben szenvedők esetében is nagy a megfertőződés kockázata. Leginkább a szív- és érrendszeri betegségekben, a diabéteszben, a krónikus légzőszervi betegségekben és a magas vérnyomásban szenvedők veszélyeztetettek. Könnyen megbetegszenek továbbá az egészségügyi dolgozók is. Eddig már legalább 3 ezeren betegedtek meg a kórházak dolgozói közül, és több mint felüknél már bizonyították az új koronavírus jelenlétét. A vizsgálat határnapjáig - vagyis február 11-éig - öten haltak meg. A napokban azonban az egyik vuhani kórház igazgatója is elhunyt a járvány következtében.

Átmenetileg lassult a járvány

A decemberben kirobbant koronavírus-járvány Kína Hupej nevű tartományát sújtja a leginkább. Itt a járvány miatti halálozási arány 2,9 százalékos, míg az ország többi részében mindössze 0,4 százalékos. A vírus országos halálozási rátáját így 2,3 százalékra teszik a szakértők.

A tanulmány szerint a megbetegedések számát mutató járványgörbe január 23-e és 26-a között csúcsosodott, aztán február 11-ig lefelé mutat. Az új betegek számának csökkenése a kutatók szerint arra utal, hogy működik a teljes városok elszigetelésére hozott intézkedés, és segíti a járvány megfékezését a fontos információk széleskörű terjesztése is. Egyre több helyen figyelmeztetnek például a rendszeres kézmosás és a maszkviselés fontosságára. A tanulmány szerzői azonban felhívják a figyelmet arra, hogy sokan most térnek vissza a kínai holdújév időszakának hosszú utazásaiból, az országnak ezért fel kell készülnie a járvány esetleges felerősödésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.