Évente 450 ezer életet követel ez a betegség

Az asztma egy krónikus megbetegedés, ráadásul az egyik leggyakoribb a világon. Mintegy 260 millióan szenvednek tőle, és évente csaknem 450 ezren veszítik életüket ezzel összefüggésben úgy, hogy a halálozás megelőzhető lenne. Éppen ezért az idei Asztma Világnap alkalmából a betegséggel kapcsolatos oktatás és tájékozódás fontosságára hívják fel a figyelmet, hiszen a korai felismeréssel és gyógyszeres kezelés mellett teljes értékű életet lehet élni.

Az asztma nem más, mint a különféle ismétlődő vagy tartósan fennálló környezeti hatásokra adott téves szervezeti válasz, kulcsjellemzője pedig a krónikus légúti gyulladás. Kiváltó tényezői között lehetnek a belélegzett pollenek vagy más allergének, a levegőszennyező és egyéb vegyi anyagok, a fizikai megterhelés, illetve akár genetikai okok is. A betegség során a légutakban tartós gyulladás keletkezik és beszűkíti, akár el is zárja azokat. Jellemző tünet még a nehézlégzés, a száraz köhögés és sok esetben a hosszabb-rövidebb ideig tartó fulladási roham is. Ha bárki ilyet tapasztal, mindenképp orvoshoz kell fordulni, hogy a megfelelő kivizsgálást követően mielőbb el lehessen kezdeni a megfelelő kezelést – olvasható az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet közleményében, amelyet az Asztma Világnap alkalmából küldtek.

asztmás nő inhalátort alkalmaz
Korai felismeréssel és gyógyszeres kezelés mellett teljes értékű életet lehet élni. Fotó: Getty Images

Hogyan enyhíthetőek a tünetek?

Az asztmás beteg állapota a légúti gyulladás csökkentésével javítható, ennek eredményeképpen pedig ismét kinyílnak a légutak, ezáltal könnyebbé válik a légvétel. A gyulladáscsökkentő így egyben fulladáscsökkentő is. Ez a hatás lassan, pár óra alatt érhető el, ezért olyan kombinált gyógyszer alkalmazása javasolt, amelyben a gyulladáscsökkentő mellett egy azonnal ható hörgtágító is van (első választandó lehetőségként ez inhalált kortikoszeroid és formoterol kombinációt jelent a szakmai ajánlások szerint). Ezek a gyógyszerek helyileg alkalmazandók, belégzéssel közvetlenül a légutak felszínére kell bejuttatni őket.

Kiemelt jelentőségű, hogy az asztmás betegek kezelésének akkor is része legyen a gyulladáscsökkentő, ha csak ritkán jelentkeznek a tüneteik és szükség szerint használják gyógyszerüket. Ez biztosítja az állapotromlás és az asztmás roham vagy akár a halálozás megelőzését. Az asztmás betegek ellátásában tehát nagyon fontos, hogy gyulladáscsökkentő fulladáscsökkentést kell alkalmazni, és le kell állítani az önálló rövid hatású hörgtágító (pl. szalbutamol) alkalmazását, mert az az állapot további romlását nem állítja meg. Sőt, ha egy asztmás beteg egy év alatt három vagy annál több doboz szalbutamolt használ, az növelheti az asztma miatti kórházi kezelés szükségességét, illetve akár a halálozást is, ezért mindenképpen kerülendő.

Mivel az asztma előfordulása világszerte jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői testülete az idei világnapon a betegségre vonatkozó ismeretek oktatásának kulcsjelentőségére, valamint a helyes kezelési gyakorlat kialakításának fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Ezek közé tartozik különösen a megelőzéséről és felismeréséről való széleskörű társadalmi tájékoztatás, illetve a páciensek gyógyszerhasználatának tudatosítása akár a tünetmentes időszakokban is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.