A forró ital káros hatása

Egy forró tea nagyon jól tud esni a hűvösebb reggeleken vagy estéken. Az iráni tudósok szerint azonban hosszú távon jobban tesszük, ha óvatosabban fogyasztjuk a meleg italokat.

Talán nem is gondolnánk, hogy napi néhány csésze forró tea is veszélyes lehet az egészségünkre. Az iráni tudósok azonban azt állítják, hogy ha gyakran fogyasztunk 60 Celsius-foknál melegebb italokat, az jelentősen megemeli a nyelőcsőrák kialakulásának kockázatát. A kutatók korábban is találtak már összefüggést a forró italok és a nyelőcsődaganatok kialakulásának nagyobb valószínűsége között - ezt erősíti meg a friss tanulmány is.

tea, forró, foróó ital, daganat, rák, nyelőcső
Jobb, ha legalább 4 percig hagyjuk hűlni a forró italunkat. Fotó:123

Több mint duplájára nő a kockázat

A Teheráni Orvostudományi Egyetem professzorai több mint 50 ezer észak-kelet iráni felnőtt italfogyasztási szokásait vizsgálták. Az alanyok egészségi állapotát 2004 és 2017 között követték nyomon, és ez idő alatt 317 új nyelőcsődaganatos beteget diagnosztizáltak a kutatás résztvevői közt. A kutatók azt is kiszámolták, hogy 2,4-szer nagyobb volt a valószínűsége az ilyen típusú daganatok kialakulásának azoknál, akik rendszeresen 75 fokosan itták teájukat.

Szakértők azt tanácsolják, hagyjuk kihűlni az italunkat: miután elkészült, legalább négy percet várjunk, és csak utána igyunk belőle. De egy kis hideg tejjel is lehűthetjük kávénkat, sőt, akár a teát is. Ha kíváncsi a teafogyasztás jótékony hatásaira, kattintson ide!

Miért ártalmas a túl meleg?

A tudósok szerint több oka is lehet annak, hogy forró italaink ennyit árthatnak nekünk. Az egyik, hogy a magas hőmérsékletű folyadék megsértheti a száj, a torok és a nyelőcső nyálkahártyáját. Ez könnyen gyulladást idézhet elő, hosszabb távon pedig a DNS károsodásához és karcinogén vegyületek termelődéséhez is vezethet.

A szakértők szerint az is elképzelhető, hogy a forró italok gyengítik a nyelőcső nyálkahártyájának védelmi funkcióját, ami többek között az alkoholból vagy a cigarettából származó ártalmas toxinokkal szemben segít megóvni egészségünket.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt északon délután egyre inkább kisüt a nap. Ezzel szemben a déli, délnyugati országrészben a felhőzet átmeneti felszakadozását követően erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és ott délután is valószínűek záporok, zivatarok. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra