20 beteg halt meg az intenzíven, mert csökkentették a gyógyszeradagjukat

A vádak szerint négy nap alatt húsz intubált beteg halt meg egy bukaresti kórház intenzív osztályán a gyógyszeradagjuk csökkentése miatt. Az intézmény vezetője szerint ez nehezen hihető.

A bukaresti Pantelimon kórház igazgatója, Bogdan Socea reagált egy egészségügyi ápoló vádjaira, miszerint április 4. és 7. között 20 beteg halt meg az aneszteziológiai-intenzív terápiás osztályon, miután csökkentették az intubált betegek életben tartására szolgáló Noradrenalin adagját. „Ezt nehéz elhinni” – mondta a kórházvezető a Transtelex értesülései szerint. 

Tagadják, hogy nem lett volna elég gyógyszerük

Bogdan Socea elmondta, hogy egyetlen orvos sem jelentett semmi gyanúsat, mivel több betegségben szenvedő páciensekről volt szó. A kórházigazgató egyúttal cáfolta azt a feltevést, miszerint azért csökkentették a betegek noradrenalin adagját, mert a kórháznak nem volt meg a szükséges mennyisége. „Volt elegendő noradrenalinünk. Ez egy olyan gyógyszer, amely fenntartja a vérnyomást a súlyos állapotú betegeknél. Nehéz elhinni, hogy ez megtörténhetett” – mondta Socea.

A noradrenalin a szervezetben előforduló neurotranszmitter, idegi átvivő anyag. A neurotranszmitterek olyan agyi vegyületek, amelyek üzeneteket szállítanak egyik idegsejttől - neurontól - a másikig.

A kórház vezetősége bizottságot hozott létre más osztályok orvosaiból a történtek kivizsgálására. A betegek biztonságával kapcsolatos súlyos vádak tisztázásában az egészségügyi miniszter ellenőrző testülete is részt vesz. A bukaresti ügyészség gyilkosság bűntette miatt indított bűnügyi eljárást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.