Fordulópont jön az Alzheimer-kór kezelésében

Szakértők szerint új korszak köszönthet be az Alzheimer-kór kezelésében, miután egy gyógyszerjelölt hatóanyag klinikai tesztjei rendkívül biztató eredményeket hoztak.

Az amerikai Eli Lilly and Company gyógyszeripari vállalat már az idei év során korábban bejelentette, hogy az általa fejlesztett donanemab harmadik fázisú klinikai kísérletei összességében pozitív eredményekkel zárultak. Hétfőn aztán megjelent minderről a szakértői bírálaton átesett tanulmány is, így immár valóban kijelenthető, hogy a hatóanyag hatalmas előrelépést hozhat az Alzheimer-kórral élők ellátásában. A donanemab ugyanis – mint azt a BBC írja – úgynevezett monoklonális antitest terápiaként harmadával lassíthatja a betegség progresszióját, súlyosbodását, amennyiben annak korai szakaszában alkalmazzák. Fontos hangsúlyozni, hogy nem gyógyítja az Azlheimer-kórt, szakértők szerint mégis fordulópontot jelenthet a kezelés terén.

demenciakutatás, laboratórium, agyi CT
Jelentős előrelépést hozhat egy új szer az Alzheimer-kór kezelésében. Fotó: Getty Images

A terápia lényege, hogy részben segít kitisztítani azokat a fehérjelerakódásokat, avagy amiloidplakkokat, amelyek máskülönben egyre inkább felhalmozódnak az agyban a betegség során. A klinikai kísérletek harmadik fázisába összesen 1736 idős embert vontak be a kutatók a 60 és 85 év közötti korosztályból, akiket mindannyian korai stádiumú Alzheimer-kórral diagnosztizáltak. A résztvevők egyik fele másfél éven keresztül havonta kapta infúziós úton a gyógyszert, míg a kontrollcsoportba tartozóknak csupán placebót adtak. Az így kapott eredményekből kirajzolódott, hogy...

  • a gyógyszer alkalmazása jelentős pozitív hatással bír legalább a páciensek egy részénél;
  • minél korábbi stádiumban, minél kevesebb amiloidplakk jelenléte mellett kezdik használni, a kezelés annál hatásosabb;
  • akik megkapták a kezelést, nagyobb mértékben meg tudták őrizni képességeiket a mindennapi rutinfeladatok ellátásához, legyen szó akár másokkal való beszélgetésről aktuális dolgokról, vagy például egy telefonhívásról;
  • a betegség súlyosbodásának üteme a gyógyszer hatására összességében mintegy 20-30 százalékkal lelassult;
  • akadtak jelentős mellékhatások is, amelyeket számításba kell venni a terápia megkezdése előtt;
  • a betegek felénél egy év után fel lehetett hagyni a donanemab alkalmazásával, mert addigra elegendő mennyiségű fehérjelerakódást szüntetett meg.

A 80 éves Mike Colley is egyike volt azon betegeknek, akik az Egyesült Királyságból részt vehettek a globális kísérletsorozatban. Az idős férfi a BBC-nek nyilatkozva eleve úgy mutatkozott be, hogy valószínűleg ő a legszerencsésebb ember, akivel a riporter valaha is találkozott. Mike és a családja nem sokkal a kísérlet kezdete előtt vette ugyanis észre, hogy problémái vannak a memóriájával és a döntéshozatallal. A fia, Mark szerint eleinte nagyon nehéz volt látni édesapja küzdelmeit, mostanra azonban úgy érzik, állapota stabilizálódott. Saját bevallása szerint Mike a kezelés hatására sokkal magabiztosabbnak érzi magát a mindennapok során.

Világszerte 150 millió fölé, Magyarországon közel 300 ezerre emelkedhet a demens betegek száma az évszázad közepéig.

A donanemab hasonló módon működik, mint az Eisai és Biogen vállalatok által fejlesztett lecanemab, amelynek alkalmazását az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) idén januárban engedélyezte az Alzheimer-kór korai fázisában, és amely szintén lassítja a betegség lefolyását. Érdemes ugyanakkor hangsúlyozni, hogy bármennyire is ígéretesek, ezeknek a kezeléseknek is akadnak kockázatai. A donanemabbal folytatott kísérletek során a páciensek harmadánál jelentkezett átmeneti, később jellemzően tünetmentesen megszűnő agyi duzzanat leggyakoribb mellékhatásként. Két beteg – illetve valószínűsíthetően egy harmadik is – azonban elhunyt ennek következtében.

Ezzel együtt az eredményeket hatalmas előrelépésként értékelik a szakértők. Egyben a kísérlet azt is igazolta, hogy az amiloidplakkok kitisztítása az agyból hatással lehet az Alzheimer-kór lefolyására, segítséget nyújtva a súlyos betegség érintettjei számára, amennyiben idejében elkezdik kezelni őket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!