
Alzheimer-Kór







Japánban is engedélyt kapott az Alzheimer-kór elleni gyógyszer
Az Egyesült Államok után a világon második országként Japán is jóváhagyta azt az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló terápiát, amelyet az Eisai és a Biogen gyógyszerészeti cégek fejlesztettek ki közösen. Ez az első olyan gyógyszer, amely korai stádiumban is képes lassítani a betegség előrehaladását.


A világ legdrágább betegségévé válik az Alzheimer-kór
Magyarországon mintegy 200-250 ezren küzdenek Alzheimer-kórral, amely azonban a családtagokkal együtt több mint egymillió embert érint. A betegség lefolyása korai felismeréssel lassítható, az ápolás időszaka kitolható – hívta fel a figyelmet az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII).

Gyógyszerkereső
Kérdések - válaszok
84 éves nagymamám felkartörést szenvedett. A műtét után a kórházban, majd itthon derült ki, hogy szellemileg is problémá...
Az ön által leírt tünetek alapján felmerülhet Alzheimer-kór gyanúja. Ezt háziorvosukkal szíveskedjenek egyeztetni. Amennyiben a diagnózis fennáll, akkor a viziteléses rendszerben működő, OEP által támogatott, ellátási rendszer nem valószínű, hogy ele...
Demencia-tüneteket produlálok. 35 éves vagyok, oktató, sokat dolgozik a memóriám, viszont a hétköznapi cselekvésekkel az...
35 éves korban valóban szokatlan, ha valakinek az önéhez hasonló panaszai vannak. Nem feltétlenül kell Alzheimer-kórra vagy más súlyos betegségre gondolni, de mindenképp tisztázni szükséges az észleltek okát. Azt javaslom, hogy forduljon memóriazavar...
Nagyanyám valószínűleg, de édesanyám biztosan Alzheimer-kórban hunyt el. Veszélyeztetve érzem magam annál is inkább, mer...
Az Alzheimer-kór csak az esetek kis részében öröklődik, tehát nem feltétlen kell attól tartania, hogy az észlelt feledékenységet ez okozza. Azt javaslom, saját megnyugtatására forduljon neurológushoz, aki részletesen ki tudja vizsgálni. Így eldönthet...
Jobbára borult lesz az ég. Az egyre erősödő csapadékzónából döntően eső, a főváros térségében és az északkeleti harmadban eleinte főként havazás valószínű. Az Északi-középhegység és a Dunakanyar térségében vastag hótakaró is kialakulhat. A halmazállapot-váltás határa a nap során fokozatosan tolódik észak felé, így egyre több helyen fagyott esőre, ónos esőre, majd esőre válthat a csapadék. Legtovább az északi határnál tarthat ki a havazás. A légmozgás estig csak kevés helyen élénkül meg, majd délkeleten már megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában +2 és +7, de a főváros térségében és az északkeleti harmadban csupán -2 és +1 fok között alakul. Késő estére -1 és +8 fok közé enyhül az idő, dél felé mérhetjük a magasabb értékeket. A frontérzékenyek napját kettős fronthatás nehezítheti meg.