A vérünk is okozhatja a demenciát

2050-re a 60 éves és idősebb felnőttek száma világszerte megduplázódhat, ami azt jelenti, hogy a demencia akkora már nagyjából 153 millió embert fog érinteni. Ezért is határozta el két kutató, hogy elkezdik vizsgálni a demencia és a vérben lévő anyagok közötti kapcsolatot.

Yvonne Nolan, a University College Cork idegtudományi professzora és Sebastian Dohm-Hansen Allard doktorandusz azt vizsgálja: milyen kapcsolat van a demencia kockázata és a vérünkben lévő anyagok között – számolt be egy friss kutatásról a MedicalXPress.

demencia, idős, öreg, szellemi hanyatlás, elbutulás
Egyre többeket érint a szellemi hanyatlás. Fotó: Getty Images

Legtöbbször már késő bármit is tenni

Az emberi agy nem állandó ütemben változik: életünk bizonyos szakaszaiban – gyermekkorban, serdülőkorban és nagyon idős korban – sokkal gyorsabban módosul. Az agy változását a vér összetétele is okozhatja. Ezt azért is lenne fontos vizsgálni, hogy hosszú távon a kognitív hanyatlás kockázati tényezőit még azelőtt felismerjék, mielőtt a beteg elérné az idős kort. Ekkor ugyanis gyakran már túl késő beavatkozni.

A diagnózis felállításához pedig nem feltétlenül szükséges drága agyi vizsgálatokat végezni. Mint kiderült, a vér összetétele is okozhatja az agy öregedését – számolt be a két kutató. "Idővel sejtjeink és szerveink lassan leépülnek, az immunrendszer pedig erre úgy reagálhat, hogy gyulladásos folyamatokat indít el. A gyulladásos molekulák ezután a véráramba kerülhetnek, eljuthatnak az agyba, megzavarhatják annak normális működését, és károsíthatják akár a gondolkodás képességét is" – fogalmaznak.

A kognitív hanyatlást jó előre jelezheti, ha nem találod a megfelelő szavakat – állítja egy kanadai tanulmány, amely szerint ráadásul nemcsak az számít, mit mondunk, hanem az is, hogy milyen gyorsan.

A Johns Hopkins Egyetem és a Mississippi Egyetem tudósai ezt az elképzelést már egy korábbi tanulmányukban is próbára tették: a kutatók akkor középkorú felnőttek vérében lévő gyulladásos molekulák jelenlétét elemezték olyan pontossággal, hogy húsz évvel előre képesek voltak megjósolni a kognitív változásokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!