15 évre előre megmondja ez a teszt, hogy Alzheimeres leszel-e

Az Alzheimer-kór ma már népbetegségnek számít. Mivel gyógyítani nem lehet, és az időben elkezdett kezeléssel csupán a hanyatlás lassítható, a betegség korai felismerése kulcsfontosságú.

„A korai diagnózissal lehetővé válik, hogy kitoljuk a kognitív funkciók hanyatlását” – mondta Sátori Mária, a Pozitron Medical Diagnosztika Központ neurológus főorvosa az InfoRádióban. A szakértőt annak apropóján kérdezték, hogy magyar fejlesztés is részét képezi annak a vizsgálati módszernek, amely már a tünetek megjelenése előtt tíz-tizenöt évvel képes kimutatni az Alzheimer-kórt. Az új, két tesztből álló vizsgálat 97 százalékos valószínűséggel meg tudja határozni előre a betegség kialakulásának esélyét.

Alzheimer-kórral küzdő idős férfi egy otthonban
A korai diagnózissal lehetővé válik, hogy kitoljuk a kognitív funkciók hanyatlását”. Fotó: Getty Images

Jelentős áttörést jelent

Gyógymód egyelőre nem érhető el a betegségre, a megfelelő életmód azonban képes késleltetni az állapotromlást és enyhíteni a panaszokat – éppen ezért nagyon fontos a kór korai felismerése. Az új vizsgálati módszer jelentős áttörést jelent ezen a téren, így ugyanis a kelet-közép-európai régióban elsőként Magyarországon lehetséges az Alzheimer-kór korai diagnózisa.

A diagnosztikai eljárás kidolgozásában közreműködő Sátori Mária elmondása szerint a kétféle teszt mindegyike újdonságnak számít: az egyik egy vérvételi, a másik pedig egy memóriateszt-sorozat. A labordiagnosztikai eljárás kifejezetten a betegségre utaló kóros fehérjék szintjét képes megmutatni. A szintemelkedés ugyanis már nagyjából tíz-tizenöt évvel a tünetek megjelenése előtt megfigyelhető az érintettek vérében.

Mit kell tudni a memóriatesztről?

A memóriatesztről Sátori Mária azt mondta, hasonlít a neuropszichológusok által is használt teszthez, ezt azonban az érintettek otthon, saját számítógépükön, táblagépükön vagy mobiltelefonjukon is elvégezhetik, akár hetente többször. Ez a memóriateszt-sorozat akár önmagában is alkalmas a korai demencia kiszűrésére, a nagyobb hatékonyság érdekében azonban vérvizsgálattal kombinálják.

A memóriateszt egyes vizsgálatait, feladatait legalább három hónapon át – heti több alkalommal – kell gyakorolni ahhoz, hogy valamiféle véleményt lehessen mondani az adott állapotról. Ennyi idő után rajzolódik ki egy görbe, és akkor már jól látható, hogy egyenletesen csökkenő szellemi teljesítményt mutat, vagy pedig esetlegesen fel-le jár” – magyarázta a főorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!