Életmód
Alrovatok
A pandémia megmutatta, milyen veszélyes az elhízás
A túlsúlyosok és az elhízottak száma világszerte ma már mintegy hárommilliárdra tehető. Magyarországon is rengeteg az érintett, a koronavírus-járvány pedig – amellett, hogy még jobban felhívta a figyelmet az elhízás veszélyeire – csak rontott a helyzeten.
A leforrázott bőrt így kezelhetjük
Egy ügyetlen mozdulat, és máris megtörtént a baj. A forró folyadék – legyen az szimpla víz vagy egy tál gőzölgő leves - súlyosan károsíthatja a bőrünket, sőt más szöveteinket is. Fontos tehát, hogy a sérülést követően minél gyorsabban és szakszerűen tudjuk ellátni az érintett bőrfelületet.
Háború és nők elleni erőszak: segíteni kell az áldozatokon
Az Európai Parlament a háború elől elmenekült nők és lányok védelmére szólította fel az Európai Uniót és az összes befogadó- és tranzitországot. Emellett azt kérte az államoktól, hogy biztosítsák a nemi erőszak áldozatául esett érintettek számára a sürgősségi fogamzásgátlást és terhességmegszakítást.
Lángra kaphatnak az elektromos vízforralók
Tizenhat elektromos vízforralót ellenőriztek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban. Az eredmények szerint négy kanna az elégtelen hővédelem miatt túlmelegedhet, kigyulladhat, egy áramütés-veszélyesnek bizonyult, egy másikat pedig mindkét szempontból kockázatosnak találták a szakemberek.
Minden harmadik magyar segített ukrán menekülteknek
Minden harmadik magyar segítette az Ukrajnából érkező menekülteket: a segítséget nyújtók 58 százaléka pénzadománnyal, 40 százaléka élelmiszerrel, 39 százaléka pedig egyéb adománnyal támogatta őket – derült ki egy friss kutatásból.
„Ettem és ettem, szinte mindennap zabáltam”
Időről időre rátörő falásrohamok, folyamatos súlyingadozás, szorongás, bűntudat, titkolózás – a mértéktelen evészavarban szenvedő nő életét évtizedeken keresztül ezek jellemezték. A poklok poklát járta meg, de végül sikerült a gyógyulás útjára lépnie. Betegtörténet.
A nap képe: ma van az esélyegyenlőség napja
Hazánkban több mint 450 ezer fogyatékos személy él, akik számára nagyon sokszor a leghétköznapibb cselekvések elvégzése is komoly akadályba ütközhet. Május ötödike az esélyegyenlőség napja, melynek kapcsán világszerte felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élő embertásaink megbecsülésének fontosságára.
"Árulkodó jel, ha a serdülő a saját haláláról beszél"
Világszerte problémát jelent, hogy egyre több serdülő és fiatal felnőtt látja kilátástalannak az életét: egy részük úgy dönt, hogy önkezével vet véget neki. Klinikai szakpszichológust kérdeztünk arról, szülőként honnan ismerhetjük fel, hogy gond van gyermekünk mentális egészségével, és hogyan segíthetünk neki krízishelyzetben.
A nap képe: gyerekkel a háború poklában
Az ukrajnai háború miatt egyre több ember kénytelen elhagyni az otthonát - sokan ráadásul gyerekeikkel együtt keresnek menedéket. A 36 éves Szvitlana például fiaival, a 7 éves Artemmel és az 5 éves Kyrylóval az immár orosz ellenőrzés alatt lévő Herszonból menekült el, és egy Krivij Rihben lévő óvodában húzták meg magukat. Az édesanya azt tervezi, hogy nemsokára továbbutaznak, Lengyelországban találkoznak ugyanis a férjével és gyermekei apjával, aki már a háború előtt is külföldön dolgozott. Krivij Rih egyébként ipari központként és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosaként ismert.
Hazánk északkeleti harmadában túlnyomóan derült időre számíthatunk. Másutt azonban nagyobb területen marad rétegfelhős, párás az idő, főként délkeleten köd is képződik. A borult részeken szitálás, majd egyre inkább ónos szitálás, vagy hószállingózás fordulhat elő. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Kora reggel a borult tájakon -6 és -1 fok között alakul a hőmérséklet, de a kevésbé felhős részeken ennél jóval hidegebb lesz, északkeleten néhol -15 fok alá is lehűl a levegő. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.