Minden harmadik magyar segített ukrán menekülteknek

Minden harmadik magyar segítette az Ukrajnából érkező menekülteket: a segítséget nyújtók 58 százaléka pénzadománnyal, 40 százaléka élelmiszerrel, 39 százaléka pedig egyéb adománnyal támogatta őket – derült ki egy friss kutatásból.

A nők 36 százaléka, a férfiak negyede vett részt adománnyal vagy önkéntes munkával az ukrajnai menekülteknek történő segítségnyújtásban. Legnagyobb arányban a nyugdíjasok, a házasok, a kettőnél több gyermeket nevelők és a felsőfokú végzettségűek segítettek. A segítséget nyújtó válaszadók csaknem ötöde – leginkább a 30 és 50 év közöttiek – önkéntesként is segítette a menekülteket – közölte reprezentatív kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS).

Az országos reprezentatív kutatás ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készült április 13-a és 22-e között.

Jól informáltak a magyarok

A felmérésből az is kiderült, hogy az emberek többsége jól informált: a válaszadók harmada tudja, hogy már több mint 600 ezer menekült érkezett az országba, harmada szerint kevesebb mint félmillióan jöttek, negyedük pedig úgy gondolja, 500-600 ezren érkeztek Ukrajnából. A megkérdezettek fele azzal is tisztában van, hogy a határ menti településeken kialakított segítségpontokon – Záhony, Lónya, Barabás, Beregsurány, Tiszabecs – kapnak szervezetten ellátást a Magyarországra érkező menekültek, míg 37 százalékuk tudja, hogy a budapesti BOK Csarnokban kialakított tranzitközponton is segítik őket.

Minden harmadik magyar segítette az Ukrajnából érkező menekülteket. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A menekültek támogatásában részt vevő szervezetek közül legtöbben a karitatív szervezeteket említették, legmagasabb arányban a Máltai Szeretetszolgálatot és a Magyar Vöröskeresztet. Az eredmények szerint a többség azt is tudja, hogy a kormány, az egyházak és a civil karitatív szervezetek összefogásával történik a menekültek ellátása, amelyben jelentős szerepe van a gazdasági élet szereplőinek is.

A KINCS felhívta a figyelmet arra, hogy a segítségre még mindig nagy szükség van, ezért továbbra is fontos az önkéntes munka. A BOK Csarnokban kialakított gyermeksarokban például szeretettel várják az önkénteseket, akik ide kattintva regisztrálhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra