Pékségek százai zárhatnak be

Országszerte 4-500 pékség is bezárhat, ha az élelmiszeripari költségnövekedést nem tudják beépíteni a fogyasztói árakba.

Hamar el kell érnie a fogyasztókig az élelmiszeripar költségnövekedésének, ellenkező esetben az ellátás biztonsága is veszélybe kerülhet. A jelenlegi, rendkívüli helyzetben akár 400-500 pékség is bezárhat - írja az agrokép .

Az olcsóbb termékeket keresik majd a vásárlók

az áremelési kísérletekkel szemben az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok hagyományosan erősen ellenállnak, a beszállítók pedig csak hónapokon át tartó tárgyalások – a szakzsargonban „pingpong” – után tudják érvényesíteni költségeik emelkedését. Most azonban nem normál időszak van, itt most minden nap számít - mondta el az Agrárakadémia Fórumon Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért felelős alelnöke.

A kenyér ára is sokat emelkedhet. Fotó: Getty Images

Éder szerint a magasabb árak miatt biztosan csökken és át is alakul a fogyasztás. Erre volt már példa az utóbbi évtizedekben, a prémiumtermékek fogyasztói köre fizetőképes maradhat, viszont „középről” az alsó kategóriába vándorolnak, és az olcsóbb termékeket keresik. A gyártók ehhez gyengébb minőségű termékeket kínálnak, és megjelennek a helyettesítő termékek, az imitátumok. Az import is nőhet, de ennek most a gyenge forintárfolyam gátat szab. 

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke szerint az országban működő körülbelül 900 pékségből – amelyek 15-20 ezer dolgozót foglalkoztatnak – 400-500 a következő időszakban bezárhat, vagy felvásárolják őket nagyobb piaci szereplők. Szerinte az iparági szereplők jövedelmezősége annyira lecsökkent, hogy stabilabb sütőipari vállalkozások is kénytelenek lesznek lehúzni a rolót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!