Egyre több cég segíti az ukrán menekülteket

Újabb cégek segítik adománygyűjtéssel, felajánlásokkal és szolgáltatásokkal az ukrajnai háború elől menekülőket.

A Magyar Vöröskereszt tájékoztatása szerint a napokban a Penny Market elindította a segélyszervezettel közös jótékonysági akcióját, amelynek részeként két hétig mind a 227 üzletben 250 forintos adománykupont lehet vásárolni. Az ebből származó bevételt a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatják el az ukrajnai háború elől menekülőknek. Az üzletlánc emellett hét kamionnyi adománnyal is támogatja a rászorulókat.

A Magyar Vöröskereszt egyébként már a háború első napjától kezdve segíti a menekülők ellátását. A határ mentén élelmiszerrel, tájékoztatással és egészségügyi szolgálat biztosításával támogatják az érkezőket, Budapesten, a BOK csarnokban pedig önkéntesek segítségével végzik a munkát.

önkéntesek szendvicseket készítenek a menekülteknek
Önkéntesek szendvicseket készítenek az orosz-ukrán háború elől menekülőknek a beregsurányi polgármesteri hivatalban kialakított segítségponton.Fotó: MTI/Balázs Attila

Melegedőbuszok, személyszállítás, adománygyűjtés

A BKV Zrt. közleménye szerint a fővárosi önkormányzat felhívásához csatlakozva két nap alatt nagy mennyiségű tartós élelmiszer és tisztálkodási cikk gyűlt össze a közlekedési vállalat Akácfa utcai székházában és más telephelyein. Ezeket az adományokat és a társaság által felajánlott technikai eszközöket, valamint a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és a Fővárosi Vízművek Zrt. által felajánlott egyéb berendezéseket már eljuttatták az egyeztetett helyszínekre.

Változatos módokon próbálnak segíteni a menekülteknek .

A cég a menekülthullám megindulásának kezdete óta biztosít melegedőbuszokat azoknak, akik nem találnak szállást (vagy nem is keresnek, mert nem kívánnak hosszabb ideig Magyarországon maradni), és a menekültek szállításában is folyamatosan részt vesz a vállalat. Emellett hét budapesti metróállomáson - a Hősök terén, a Vörösmarty téren, az Örs vezér terén, a Keleti pályaudvaron, a Blaha Lujza téren, a Deák Ferenc téren és a Kálvin téren - ingyenes wifi-hozzáférési pontok vannak, amelyek célja, hogy a Keleti pályaudvarra érkező menekültek tájékozódását segítse.

A Google térkép is segíti a menekülést

A Google sajtóirodája azt közölte, hogy a cég a Google térképen és a Google keresőben bevezetett új funkciókkal segíti a menekülteket és a nekik segítséget nyújtó vállalkozásokat. A keresőben a menekültekkel és az evakuálással kapcsolatos információkra keresőknek egy figyelmeztetés jelenik meg, amely a menekülteket és menedékkérőket segítő ENSZ-oldalakra irányít. A térképen pedig hiteles forrásokból, például helyi önkormányzatoktól származó információk alapján több mint száz, menekülteket segítő központot jelöltek meg Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Romániában.

A vállalkozások megjelölhetik a keresőben és a térképen, ha kedvezményesen vagy ingyen nyújtanak szolgáltatásokat a menekülteknek , és üzleti profiljukon is feltüntethetik, mivel és hogyan segítik őket. Hamarosan a szállodatulajdonosok is jelezhetik, ha ingyenes vagy kedvezményes szállást kínálnak menekülteknek. A lehetőségek több mint húsz országban, köztük Lengyelországban, Romániában, Moldovában, Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban is elérhetőek.

A szomszédságunkban zajló háború már eddig is emberek tízezreit ösztönözte arra, hogy segítsen a menekülteknek, ahogyan tud. Mutatjuk, milyen lehetőségeink vannak, ha mi is támogatnánk a bajbajutottakat .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.