"Örülünk, hogy meleg helyen tudunk aludni"

Az orosz-ukrán háború menekültjeinek világszerte, így Magyarországon is számtalan szervezet igyekszik segíteni. Munka közben azonban számtalan megrázó történettel szembesülnek.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az egyike azoknak a szervezeteknek, akik segíteni próbálnak az idemenekült embereknek. Az Ukrajnában dúló háború miatt az elmúlt két hétben rengetegen kényszerültek arra, hogy elhagyják otthonukat. Az 1-2 szatyornyi holmin kívül megrázó történeteket hoztak magukkal, amelyek közül néhányat meg is osztott közösségi oldalán a segélyszervezet, hogy mindenki láthassa, mekkora szükség van a segítségre.

menekültek
Az orosz-ukrán háború elől menekülők várakoznak az ungvári vasútállomás.Fotó: MTI/Nemes János

Van, aki csak a diplomáját hozta magával

A segélyszervezet egyik posztja Ekaterináról szól. A 24 éves édesanya 2 éves kislányával, Anasztáziával menekült Csernyigovból Magyarországra. A belorusz határ közelében lévő város nagy részét teljesen romba döntötték a bombatámadások. "Napokat töltöttek a pincében, de amikor a házukat is támadás érte, végső elkeseredésükben útnak indultak. Egyenesen a házuk pincéjéből indultak, mindössze egy előre elkészített táskával" - írták. Az anyát nagyon megrázta, hogy nemrég vásárolt lakásuk és a nagy gonddal berendezett gyerekszoba is megsemmisült, valamint a nő közelmúltban nyitott kozmetikai szalonjának is búcsút kellett inteniük. Csak a végzettségéről szóló diplomáját hozta magával, remélve, hogy Magyarországon munkát találhat majd a szakmájában. A kislány apja Ukrajnában maradt harcolni, a család most a Pakson élő rokonokhoz tart.

"4 napba telt, amíg eljutottunk Beregszászra"

Így élik meg a menekült gyerekek a háborút.

Egy másik poszt Larisszáék történetét meséli el. A rákkal küzdő nő a férjével, lányával és macskájukkal együtt menekült el Harkivból. A család indulás előtt négy éjszakát otthonuk alagsorában töltött a folyamatos bombázások miatt. "Mindenki el akarta hagyni Harkivot, rengeteg ember várakozott a vasútállomáson. A tömeg miatt nagyon nehéz volt feljutni a vonatra, négy napba telt, amíg eljutottunk Beregszászra" - mesélte a nő, aki arról is beszélt a segélyszervezetnek, hogy nagyon örülnek, hogy mindannyian életben maradtak, most pedig meleg helyen tudnak aludni, naponta háromszor ehetnek, és még mosni is tudnak.

Aki még a semmiből is ad

Az oldalt böngészve olvashatunk még a 3 éves Galynáról is, aki szüleivel és 10 éves nővérével menekült a Krím-félsziget közelében lévő otthonukból. Olyan gyorsan kellett cselekedniük, hogy a 3 éves kislány mindössze egy játékot és egy színezőt tudott magával vinni, de a színezőt még így is odaajándékozta egy kislánynak, akinek semmilyen játéka nem volt.

Aki szeretné támogatni a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, illetve hozzájárulni a menekültek ellátásához, az ezen az oldalon megteheti. További adományozási lehetőségekről pedig itt lehet tájékozódni .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.