Epilepsziás Roham
Betegségleírások
Túlizgulta az első randit, kórházba került
Nem mindennapi mentési történetet osztott meg közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat: egy 30 év körüli nőhöz riasztották az életmentőket, aki randevú közben kapott rohamot. Udvarlója lovagias helytállásának is köszönhető, hogy nagyobb baj nélkül megúszta az esetet.
Mutatjuk, miért ne tegyünk semmit a rángatózó beteg szájába
Tanulságos esetről számolt be Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Mint írták, egy rohamot kapó nőn úgy akartak segíteni a körülötte lévők, hogy útikönyvet erőltettek a szájába. Ezzel azonban csak tetézték a bajokat.
Gyógyszerkereső
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.